2024. dec. 22., vasárnap

Mit tenni, ha vírusos időszak van…avagy ne sajnálkozz, tegyél magadért!

2021.1.19. 13:49
Peter Gábor

A tavalyi évben is nehéz hónapokat éltünk át, ismeretlen feltételekkel kellett megbirkóznunk úgy a munkahelyünkön, mint otthonainkban is.

Beszélgetőtársam Veronika is egyedülálló kétgyermekes anyukaként a tipikus önsajnáló utat választotta és … vagy mégsem? Mi is történt valójában?

Régóta rejtegetett álmom volt, hogy a szépségápolás területén, ezen belül a makeup-készítés világában próbálhassam ki magam. Kétgyermekes anyukaként, teljes munkaidő mellett ez eddig nem tűnt megvalosítható kívánságnak. Azonban ahogy beütött a vírusos helyzet, egyre jobban érlelődött bennem az elhatározás, hogy mikor, ha nem most vágjak bele egy tanfolyamba. Logikus? Nem biztos, de óriási kihívásnak vettem.

Mikor kezdtél tanulni?

Október elején Pozsonyban, Szlovákia legsikeresebb mesterénél a STUDIO22 academy-n, Jana Olšinská-nál kezdtem el tanulmányaimat. Ez gyakorlatilag nem létező szabad hétvégéket és hétközi munka utáni többórányi napi gyakorlást jelentett. A hétvégi elméleti és gyakorlati oktatás után pedig mindig kaptunk feladatokat, amiket a következő hétvégéig kellett elkészítenünk.

Feladatokat? Ezt hogy értsem?

Minden héten különböző témakörökön belül kellett alkotnunk, makeup-ot készítenünk. Volt hogy a lehető legtermészetesebb smink volt a cél, megesett, hogy extrém témájú makeup-ot kaptunk feladatként. Általában 2 smink elkészítése volt hetenként a feladat, de én maximalistaként néha akár 3-4 munkát is készítettem.

mercateo1

Magadat sminkelted vagy volt modelled is?

Magamat egyáltalán nem. Megkérdeztem barátaim, ismerőseim, érdekelné-e őket modellt állni nekem, a diáknak. Meglepetésemre a közel 3 hónap alatt jó néhány visszatérő modellel tudtam dolgozni. Ezúton is szeretném megköszönni odaadásukat és szépségüket, amivel munka előtt és után is elvarázsoltak nem csak engem, hanem mesteremet és diáktársaimat is.

Sikerült levizsgáznod?

Igen, mesterfokozattal, makeup-artist-ként zártam tanulmányaim, ami nagy örömet jelent a számomra. Úgy érzem megtaláltam azt a területet, ahol alkotói önmagam meg tudom valósítani a jövőben. Alig várom, hogy elmúljon a víruskrízis, hogy így továbbra is fejleszthessem magam. Erre persze csak a gyerekek és munka melletti szabadidőmben lesz lehetőség, ami valamilyen módon egy kihívás továbbra is. De hát imádom a kihívásokat.

mercateo2

Családod, ismerőseid mit szólnak a teljesítményedhez?

Miután az elején lehet kételkedve fogadták az elhatározásom, hogy pont ebben a szituációban pont ezt csinálni...de az elsö munkáim után úgy érzem fordult a kocka, és gyakorlatilag mindenki támogatását élvezem, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Úgy érzem tele vagyok tervekkel, ötletekkel hétköznapi de extrém makeup-ok területén is. Nemrég elvégeztem a „hair stylist“ iskolázást és terveim közt szerepel a maszkmester tanfolyam elvégzése is.

www.instagram.com/nikazmakeup

Copyright © 2024 Somorjai