Az idősebb helybeli polgárok a Fő utcán levő Koronára úgy emlékeznek, hogy a múlt században ott mérték a legjobban hűtött sort, a nagyteremben pedig emlékezetes bálokat, színházi előadásokat tartottak.
Archívum
Advent várakozás, vagy vásárlási őrület?
Advent az elcsendesedés ideje, jó lenne, ha béke és csend lenne bennünk. A legtöbb házban ott a négy gyertyával díszített adventi koszorú az asztalon, immár a második gyertyát is meggyújtottuk.
Csütörtöktől karácsonyi vásár Somoroján
Csütörtökön nyitja meg kapuit a Fő téren a Karácsonyi vásár, amely hagyományos és kézműves termékek, illetve programok széles kínálatával várja az odalátogatókat.
Fél évig tart az útzár Pozsonyban
Pozsonypüspöki | A D4/R7 építése miatt újra rémálommá vált a bejutás a fővárosba. A hétvégén lezárták a Vinohradnícka utcát Pozsonypüspökiben, ezzel a másik két útvonalon összeomlott a főváros felé tartó közlekedés.
A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com
Jótékonysági akció
Jótékonysági akcióra került sor a csallóközcsütörtöki Natural Fit Nordic Walking szervezésében.





