2024. okt. 5., szombat
zarandoklat_somorja_9

Zarándoklat a sámoti Antióchiai Szent Margit-kápolnához

2018.8.23. 14:25
Szabados Kati (Ma7)
Méry János

A Somorjai Szent István Napok rendezvénysorozat egy zarándokúttal kezdődött ebben az évben. Augusztus 15. a somorjai Nagyboldogasszony-templom felszentelésének napja. Ebben az évben először kötötték össze a somorjai hívek templomuk ünnepét egy zarándoklattal, amely Sámotra az Antióchiai Szent Margit-kápolnához vezetett.

Az utat a helyi katolikus plébánia és a Csemadok közösen szervezték, de az előkészítésbe aktívan bekapcsolódtak a Via Nova fiatalja is.

zarandoklat_somorja_1

Az emberek már jókor reggel gyülekeztek a Nagyboldogasszony Plébánia előtt, hogy nyolc órakor elindulhassanak a lelket és testet erősítő zarándokútjukra. Antióchiai Szent Margit az áldott állapotban lévő asszonyok és a szülő nők védőszentje. A somorjai zarándokok úti célja a közeli Sámot település mellett található középkori kápolna volt, amelyről a legrégebbi írásos feljegyzést az 1260-as évekből találták meg. Negyven ember indult el a zarándoklatra A munkanap ellenére és amellett, hogy a katolikus fiatalok egy csoportja kerékpártúrán volt aznap, szép számmal jelentek meg a hívők szerda reggel a templom előtt. A babakocsis anyukákon és a nyugdíjasokon kívül többen érezték úgy, hogy ott a helyük. Egész családok indultak útnak. A rózsafüzér első tizedét a Nagyboldogasszony-templom előtt mondták el, a másodikat a közeli parkban, a Mária megkoronázása oszlop tövénél. Imádkoztak a református templom előtt is, majd elindultak Tejfalu irányába.

 

Forrás: Ma7

Olvasd tovább itt: https://ma7.sk/kozelet/hitelet/zarandoklat-a-samoti-antiochiai-szent-margit-kapolnahoz

Copyright © 2024 Somorjai