2024. okt. 3., csütörtök
szill_basket

Továbbra is a somorjaiak húzzák a szlovák női kosárválogatott szekerét

2018.2.19. 06:57
felvidek.ma

A hétvégén Orosz Szabina, legutóbb pedig Slama Angelika volt a szlovák női kosárválogatott húzóembere. Míg Szabina Montenegró, addig Angelika Bosznia-Hercegovina ellen játszott szenzációsan.

A szerda esti, Rózsahegyen megrendezett találkozón az első félidőben 35:38-ra még a vendégek vezettek, de mivel vitathatatlanul ők játszottak jobban, így ez megérdemelt volt. A harmadik negyedben viszont a kapitány, Orosz Szabina irányításával a csapat már átvette a vezetést (52:51).

Mindezek ellenére a felvidéki lányok nem kezdték jól a negyedik negyedet, ráadásul öt perccel a befejezés előtt hét ponttal, 56:63-ra a vendégek vezettek. 03:11-nél a vendégek edzője időt kért, mivel ekkor már csak négy ponttal vezettek a vendégek. Az utolsó percekben a hazaiak megfordították a mérkőzést, végül egy másodperccel a vége előtt Gajič egyenlített 70:70-re, kiharcolva ezzel a továbbjutást.

A hosszabbításban először Bosznia-Hercegovina csapata vezetett, majd jött Slama Angi, így kettővel újra a hazaiak kerültek előnybe, de végül újabb hosszabbításra került sor. A ráadás második része ismét nagyon izgalmasan alakult: négy másodperccel a vége előtt 88:88 volt az állás, így jöhetett a harmadik hosszabbítás, melyben Angi két hárompontost is dobott, kialakítva ezzel a 100:95-ös végeredményt.

Átvett cikk, teljes cikk itt.

Copyright © 2024 Somorjai