Magyar
Aradon 1849. október 6-án, korán reggel a város melletti síkon 12 magyar honvéd-tábornokot és egy ezredest végeztek ki az osztrák uralkodó, Ferenc József parancsára, mert a 48-as forradalom katonai eseményeiben aktívan közreműködtek és szembeszálltak a császár csapataival, vagyis fegyverese lázadásban vettek részt és felségárulást követtek el.
A halálra ítéltek mindegyike a golyó általi halált kérelmezte, mivel az akasztás mindig is a latrok és köztörvényes bűnözők kivégzési módja volt, ami nem méltó egy katonatiszthez. Ám az osztrák hatóságok a 13 elítélt közül, csak négynek engedélyezték ezt a halálnemet: Lázár Vilmosnak , gróf Dessewffy Arisztidnek, Kiss Ernőnek és Schweidel Józsefnek. A többi 9 halálra ítélt magyar tábornokon akasztással hajtották végre az ítéletet, ők a következők voltak: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és végül gróf Vécsey Károly.
Ugyancsak október 6-án, de Pesten végezték ki Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnököt is. Az ő esetében szintén kötél általi halál volt az ítélet, ám Batthyány kitalálta, hogyan érhetné el a golyó általi kivégzés megvalósítását: felesége, Zichy Antónia egy cipóba sütve kést csempészett börtönébe, amivel megsebezte nyakát. A seb miatt lehetetlenné vált az akasztás, így végül vele is sortűz végzett.
Mindannyian hősök voltak, hiszen a legtöbbet áldozták a hazájukért és népük szabadságáért, mégpedig az életüket. Legjobb tudásuk szerint szolgálták a magyar honvéd hadsereget és kötelességtudattal vezették katonáikat a csatákban. Mindannyian hittek abban, hogy az 1848 -as forradalom vívmányainak megvédése és a Habsburg Birodalmon belüli magyar önrendelkezés kiharcolása minden áldozatot megér, hiszen a magyarság jövőjéről volt szó.
