2024. okt. 5., szombat
Németh

Szombaton nagy csata lesz a Pomléban

2018.9.13. 15:04
Szilvássy József
Őry Tibor

Izgalmas mérkőzést igér az  STK Fluminense Somorja --FK Poprád második ligás focimeccs. Az új igazolásokkal megerősített hazaiak szeretnének elrugaszkodni a kieső zónából, a vendégek viszont nem akarnak leszakadni az élmezőnytől. A találkozó szombaton 16.00 órakor kezdődik.

„Egész héten kemény munkával, igyekeztünk eltüntetni azokat a hibákat, amelyek miatt jelenleg a vártnál rosszabb a helyezésünk. Hiába játszunk jól a mezőnyben, ha a gólhelyzeteinket főleg idegenben rendre elpuskázzuk,  védőink pedig majdnem minden bajnokin összehoznak néhány gyermeteg bakit. Legutóbb Szakolcán is egyenrangú ellenfelek voltunk, de csak kapuufáig jutottunk, ráadásul az egyik hazai rögzített helyzetnél őrizetlenül hagytuk Abrahámot, szünet után pedig Mezovský lezser leadással hozta helyzetbe a hazai Dolnýt, aki szintén gond nélkül értékesítette a tálcán felkínált lehetőséget. Ilyen felelőtlenül ezután nem játszhatunk!“ -- nyilatkozta portálunknak  Gustavo Leal, a somorjai klub  brazil pályaedzője. A hazai edzéseket gyakran látogató Bartal Tibor ezt hallva igy vélekedett: „Fogadkozásokból már tele a padlásunk. Jó lenne végre tudatosítani, hogy manapság főleg a rakkolós második ligában már nem sokat ér, ha a mezőnyben terelgetjük a labdát, vagy egyesek látványos cseleket vetnek be, viszont nem küzdenek és nem is összpontosítanak kellőképpen. Főleg ilyen ilyesmik miatt úsztak el a megszerezhező pontok. A legfőbb ideje változtani ezen a felelőtlen játékstíluson  -- szögezte le az STK Somorja volt vezetőségi tagja.

Csölle Roland jó hírekkel szolgált. Elmondta, hogy a sérültek lassanként felépülnek, Pančík és a közönségkedvenc „Pixi“, vagyis Marics megfelelő ráhangolódásként már pályára lépett múlt vasárnap a fakóban. Lényegesen javult Pončák bokasérülése is.  „ Három új játékossal erősödött a keretünk. Leigazoltuk a DAC  Akadémián nevelkedett, múlt idényben a német Königsdorf U19-es  együttesében szereplő  támadó középpályás  Viola Gergelyt, megérkezett  egy fiatal brazil középhátvéd, az Egyesült Államokból pedig a további kiszemeltünk. Egyébként már régen nem tapasztaltam ilyen elszánt hangulatot az öltözőben, mint ezen a héten” -- tette hozzá a csapatvezető.

Feszült a légkör a Tátra alatt is. „Legutóbb idehaza a Komárom ellen nem a jobbik csapat, hanem a szerncsésebb győzött, de ez nem vigasztal bennünket. Már kilenc pont a hátrányunk az éllovassal szemben, ami több mint nyugtalanító. Emiatt is győznünk kell és fogunk is Somorján” -- közölte Marek Petruš poprádi vezetőedző. A helyi zuhanyhíradó szerint bekeményítettek  az évek óta feljutásról álmodozó poprádi vezetők, akik ultimátumot adtak játékosaiknak: ha az elkövetkező két bajnokin nem szereznek hat pontot, akkor jelentős pénzbírságra számíthatnak. Stanislav Šesták telefonos megkeresésünkre nem kommentálta ezeket az értesüléseinket. Csupán ennyit mondott: „Egy éve alaposan leszerepeltünk Somorján, hiszen 3:0-ra  kikaptunk. Én sem tudtam semmit hozzátenni a gyengécske játékunkhoz. Ezt a luxust most már nem engedhetem meg magamnak, miként társaim sem“ -- bizakodott az egykori szlovák válogatott csatár.

Németh

A pozsonyi Slovanból igazolt fiatal Németh Tamás (kék mezben)egyre biztatóbb teljesítményt nyújtva követel több játéklehetőséget a somorjai csapatban.

(Őry Tibor felvétele)

 

Copyright © 2024 Somorjai