2024. okt. 2., szerda
Szombaton jó foci, péntektől borozgatás a Pomléban

Szombaton jó foci, péntektől borozgatás a Pomléban

2017.8.25. 09:00
Szilvássy József
Őry Tibor

Fogadkoznak a somorjai focisták, hogy  szombaton véget vetnek rossz sorozatuknak a Podbrezová B elleni II.ligás mérkőzésen, amely déllután ötkor kezdődik a pomléi stadionban.

„Igazi szurkoló sosem fordít hátat kedvenceinek, ezért bízom abban, hogy sokan kijönnek a zólyombrézói fakó elleni találkozóra, amelyen végre ismét győzni kell” -- jelentette ki csütörtöki munkálatai után Farkas József pályagondnok és főrendező. Csölle Roland jó hírrel szolgált: „ Öt sérültünk közül Leonel Auban és Králik Csaba már hadra fogható, egész héten teljes értékű edzésmunkát végeztek. Tőlük főleg középpályánk és védekezésünk megerősítését, továbbá támadásaink felgyorsítását várjuk, amely a sikeres játék egyik fontos eleme” -- tette hozzá a somorjai csapatvezető.Mikka Lönnströmöt arról faggattuk, vajon  miben látja a rossz idénykezdet ( a tőketerebesiek elleni győzelem után három vereség Komáromban, idehaza a vágújhelyiek ellen és Szakolcán) okát. A finn edző azonnal válaszolt: „Nagyon rövid időnk jutott a felkészülésre. Sok új, fiatal brazil játékos érkezett, akik itt merőben más helyzetbe kerültek, kemény csatákkal szembesültek, amilyenekkel  odahaza nem talákoztak.  Ráadásul több tapasztalt játékosunk sérült, ami tovább nehezíti helyzetünket. Ezért idő meg türelem kell, amig rendezzük sorainkat és beérik a csapat. De nem szakadhatunk le a legjobbaktól. Szombaton megkezdjük a felzárkózást“ -- nyilatkozta a hazaiak szakvezetője.

Az újonc zólyombrézói fakó négy bajnoki forduló után sereghajtó. „Mégsem szabad lebecsülni őket, mert ambíciózus, fiatal játékosok alkotják az együttesüket, amelynek még kellő tapasztalatra van szüksége. Eddig  ugyan csak egy pontot szereztek, de higgadtabb, szervezettebb játékkal  több lehetne a tarsolyukban.Szombaton fontos tényező lehet az is, hogy az első csapatuk keretéből hány játékos érkezik, s mennyit tartalékolnak a pozsonyi Slovan elleni, vasárnapi élvonalbeli mérkőzésükre “ -- vélekedett Juraj Pančík, aki éppen Zólyombrézóban nevelkedett és a téli szünetben igazolt a felső-csallóköziekhez.

Bárhogy is alakul a találkozó, azt már most borítékolni lehet, hogy kiváló lesz a hangulat. Ugyanis a stadion szomszédságában levő parkerdőben péntektől nemzetközi borfesztivál zajlik. „Jó nedűből nem lesz hiány, remélem jó játékból sem. Ha igy alakul, akkor szombat este nem keseredik meg kezemben a borospohár“ -- fogalmazott velősen Fehér Andtal hazai törzsszurkoló, az egykori szlovákiai magyar újságíróválogatott legendás kapusa.

 

Králik
A felépült Králik Csabától (csíkos mezben) főleg a középpályás sor megerősítését várják. (Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Somorjai