2024. okt. 1., kedd
Peu

STK Somorja: Peu eldöntötte Zólyomban

2017.5.28. 19:22
Szilvássy József
Őry Tibor

Vasárnap csapatunk Zólyomban vendégszerepel, aholt a II.liga felsőházi rájátszásának 11. fordulójában begyűjtötte a három pontot. Az utolsó perceket leszámítva, jelentős mezőnyfölényben is játszottunk, két kapufát lőttünk és ezen kívül több gólhelyzetet hagytunk ki.

Az első fél órában a hazaiak alig jutottak át a térfelünkre, mert mi uraltuk a játékot. A 24. Percben Freitas mintegy 20 méteres bombája a kapufán csattant. Nyolc perccel később Peu mindenkit kicselezett, aki az útjába állt és mintegy 10 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Ezután a hazaiak kapusa csillogott, aki több ziccert hárított. A második félidőben továbbra is mi támadtunk, habár azért érződött a sérülés miatt lecserélt gólvágónk hiánya. A 78.percben Mezovský ziccerben újra csak a kapufát találta el. Az utolsó negyed órában szemmel láthatóan az eredmény megtartására törekedtünk, ami néhány hazai helyzet ellenére végül sikerült.Megérdemelt győzelmet arattunk, amely nagyobb arányú is lehetett volna, de három pontot igy is megszereztük.További pozitívum, hogy hosszú sérüléséből felépült Pančík, aki legalább néhány percre visszatért a pályára.

MFK Lokomotíva Zvolen -- ŠTK 1914 Šamorín 0:1   (0:1)

Zólyom,263 néző. Játékvezető: Kačenga.

Sárga lapok: 51. Čertík  – 68. Freitas, 84.Pančík, 93. Levi

Góllövő: 32.Peu

STK Somorja felállítása:Hajdúch – Marić, Horváth, Pončák, Ágh – Levi, Marlon Freitas, Mezovský, Lucas (84,Pančík), Záhumenský (88. Špánik) – Peu (46.Ozogány)

Peu 

Peu (balról jobbra a második) nemcsak a házi, de a II.ligás góllövő listát is vezeti (Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Somorjai