2024. okt. 1., kedd
keszthelyi Rita

Somorjára készül a magyar női vízilabda-válogatott

2017.5.8. 16:44
Nemzeti Sport - Szilvássy József
Nemzeti Sport

Honlapunkon már beszámoltunk arról, hogy a magyar női vízilabda-válogatott május 15-étúl egy hétig a somorja-csölösztői x-bionic sphere sportközpontban kezdi meg a felkészülést a vizilabda világliga szuperdöntőjére, valamint a budapesti vizes világbajnokságra, ahol a csapat aranyérmet szeretne szerezni.

Bíró Attila szövetségi kapitány megnevezte azt a tizennyolc játékost, aki a szlovákiai Somorján május 15-én megkezdhetik a világbajnoki felkészülést.

„A keretbe került játékosok mindegyike eséllyel pályázik a világbajnoki keretbe kerüléshez, úgyhogy a felkészülés, a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítmény dönt majd arról, kik kerülnek a csapatba” – fogalmazott a szövetségi kapitány a szövetség hivatalos honlapján, miután kihirdette a három kapusból és tizenöt mezőnyjátékosból álló névsort.

A keretet végigböngészve feltűnő, hogy ezúttal nincsen balkezes szélső. „A balkezes játékosok formájával nem voltam elégedett a szezonban. Az év közben a válogatottban lehetőséget kapó két fiatal, Horváth Brigitta és Leimeter Dóra sem fejlődött tavalyhoz képest annyit, mint mondjuk a bekerülő Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta. Pedig tőlük is ezt vártam volna. Nekik most majd az Universiade lesz az az esemény, amelyen bizonyítaniuk kell, hogy lehet rájuk számítani, és küzdeni tovább azért, hogy a következő szezonban stabil kerettagok legyenek” – mondta Bíró.

A somorjai felvezető hét után Budapesten készül a csapat, majd a harmadik és negyedik hétében Kínába utazik, ahol június 6–11. között a világliga Szuperdöntőjében szerepel, Ezt követi három hét fővárosi edzőtábor, majd Miskolctapolcán játszik a BENU-kupán Ausztrália, Egyesült Államok és Új-Zéland ellen.

A NŐI VÁLOGATOTT 18-AS VB-KERETE
Kapusok: Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

Copyright © 2024 Somorjai