2024. okt. 3., csütörtök
crosscountry

Somorján idén 175 ezer euró jut az ifjúsági sportra

2018.2.26. 21:14
Peter Gábor

Somorja városa a hónap elején elfogadta az éves költségvetését, majd pedig február 12-én hozta nyilvánosságra azokat a pályázati felhívásokat, amelyek által a Somorján hivatalosan bejegyzett polgári társulások, szervezetek és klubok a sport- és ifjúsági tevékenységek támogatása céljából támogatási kérelemmel fordulhatnak a bizottságon keresztül az önkormányzathoz.

A bizottság elnöke Orosz Csaba alpolgármester, aki arról beszélt a samorin.sk portálnak, hogy a benyújtott kérelmek elbírálásakor több szempontot is figyelembe kell venni.

Elsősorban a szervezeteknek megfelelő formanyomtatványon jelezniük kell, milyen tevékenységre szeretnének támogatást kérni és mennyit. A bizottság ezután bekéri a szóban forgó egyesület tagságára vonatkozó adatokat, melyet korosztályokra lebontva kapnak meg. Ez azért fontos, mivel Somorja városa elsősorban – pontosabban kizárólag ‒ az ifjúsági sportot támogatja, figyelembe véve az ilyen korosztályú versenyzők számát, az adott klub eredményességét, illetve múltját is.

A bizottság alapvetően két kategóriát különböztet meg: a legalább huszonöt éve működő egyesületeket, amelyek stabilnak tekinthetők, illetve azokat, melyek később alakultak. A pályázatok megítélésénél a bizottság ezeket a szempontokat veszi figyelembe. A nem somorjai székhellyel bejegyzett szervezeteket, klubokat automatikusan kizárják a pályázatból.

Átvett cikk, teljes cikk itt.

Copyright © 2024 Somorjai