2024. okt. 4., péntek
basket

Sima győzelemmel jutott tovább a somorjai SBK a poprádi csapat ellen

2018.3.20. 05:07
felvidek.ma

A poprádi győzelem után Somorján is sikerült győznie a somorjai SBK női kosárlabdacsapatának, hiszen az elődöntő második meccsén 16 ponttal bizonyult jobbnak ellenfelénél, bejutva így a legjobb négy közé.

A hazaiak jól kezdtek, ennek ellenére az irányítást fokozatosan a poprádiak vették át. A vendégek a második negyed elején már tíz ponttal vezettek. A somorjai lányok azonban nem adták fel, jól összpontosítottak, harcoltak és elkezdték kihasználni a helyzeteiket. Ennek az lett az eredménye, hogy a félidőben már vezettek.

Az utolsó negyedben aztán szoros lett megint a mérkőzés: a vendégek 5 pontra jöttek fel, de a hazai lányok főleg a fantasztikusan játszó Simona Marcová vezérletével megnyerték a meccset. A Samaria Sportközpont közönsége pedig állva ünnepelte a kedvenceket. Diósi Albert mester nagyra értékelte, hogy csapata még a félidő előtt fordítani tudott, így egy tőle szokatlan mosolyt is megejtett a meccs végén

Átvett cikk, teljes cikk itt.

Copyright © 2024 Somorjai