2024. okt. 6., vasárnap
skolka1_huil

Óvodavezetők figyelmébe – November 23-ig kell benyújtani a pályázatot!

2018.11.21. 06:04
ma7.sk
Rákócszi Szövetség

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet a Magyar Iskolaválasztási Program által érintett külhoni óvodák részére. A pályázat célja, hogy anyagi támogatás révén elősegítse az érintett óvodák közösségépítő és a magyar iskolaválasztást segítő programjainak megvalósítását. A pályázatok beérkezésének határideje 2018. november 23. (péntek).

Kárpát-medencei Óvodáknak szóló rendezvényszervezésre fordítható támogatás

Pályázni a 2018-as év folyamán megvalósult vagy még tervezett, az óvoda tevékenységéhez kapcsolódó programok költségeire lehet. Pályázhatnak a vegyes nevelési nyelvű óvodák is, a magyar csoport vagy csoportok számára.

A támogatás formája és a rendelkezésre álló forrás mértéke

A rendelkezésre álló keretösszeg 20 millió forint. A kiírásra minden pályázó csak egy kérelmet nyújthat be, de akár több programot is megjelölhet, amelyre maximum 150 ezer forintot kaphat, vissza nem térítendő támogatás formájában.

skolka_hu

A pályázatok benyújtásának követelményei

a) Kitöltött és beküldött elektronikus pályázati űrlap. A pályázati űrlap elektronikus úton tölthető ki a Rákóczi Szövetség honlapján.

b) A pályázat részletes költségvetésnek csatolása elektronikus formában.

A pályázatban be kell mutatni a pályázati tevékenység, a program rövid leírását, az érintettek körét, végrehajtását, valamint a várható eredményeit. Ezen kívül a program költségvetését is csatolni kell.

A Rákóczi Szövetség a pályázatokat 2018. november 27-ig elbírálja.  A döntésről a pályázók ezt követően elektronikus úton kapnak értesítést.

skolka1_hu

A támogatás elszámolása és ellenőrzése

A támogatott a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződésnek megfelelően és az abban meghatározott határidőig, 2019. január 31-ig köteles tartalmi és pénzügyi beszámolót küldeni a Rákóczi Szövetség részére a program megvalósulásáról.

Copyright © 2024 Somorjai