2024. már. 28., csütörtök
Nyáron valósul meg a kitelepítettek emlékművének ünnepélyes átadása Somorján

Nyáron valósul meg a kitelepítettek emlékművének ünnepélyes átadása Somorján

2021.4.16. 13:14
ma7.sk
Szabados Kati

A járvány miatt először tavaly novemberben, majd április közepén, most pedig nyárra halasztották el a kitelepítettek emlékművének ünnepélyes átadását Somorján.

A hírt a következő internetes portál közölte: ma7.sk

Lipcsey György szobrászművész alkotása hat különböző méretű kőbőröndöt ábrázol – tájékoztatott Méry János a projekt kezdeményezője, a Somorja Hangja Polgári Társulás nevében.

A projekt fő célja a Szent Damián-kápolnával szemközti tér újjáélesztése és egy emlékhely kialakítása" - mondta Méry a TASR hírügynökségnek. 1945 után, a Beneš-dekrétumok alapján 160 ezer magyart telepítettek ki Szlovákiából, köztük több mint ezer somorjai lakost. Az ő emlékükre kezdeményeztük az emlékhely létrehozását 

- mondta.

Az emlékmű létrehozására gyűjtést szerveztek, a projektet a helyi önkormányzat és Nagyszombat megye önkormányzata is támogatta a részvételi költségvetésből.

A gyűjtés 2017 és 2019 között zajlott, több mint 5000 eurót sikerült összegyűjteni.

 

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Somorjai