2024. már. 29., péntek
phoenix

Milyen az élet a DAL után?

2021.2.28. 05:00
Zsuzsanna Sill

Javában folyik a DAL 2021, de számunkra, akik Phoenix  RT rajongók vagyunk, talán már kevésbé érdekes, hisz kedvenceinket már nem láthatjuk a képernyőn.  Puss Tomit a banda frontemberét kérdeztük az élményekről, a tapasztalatokról. Tomi továbbra is nagy alázattal válaszol kérdéseimre, nyoma sincs manírnak, az esetleges hibákat is reálisan látja. Bizakodó, nagyon lelkes és alig várják az igazi találkozást a közönséggel.

Milyen érzésekkel  indultatok Budapestre, milyen volt a hangulat az előkészületek alatt?

-Vártuk nagyon az élőadást, több helyen is elmondtuk, hogy a zenekar történetének egyik legnagyobb lehetőségeként éltük meg, hogy a 400 jelentkezőből  bekerültünk a top40-be. Nagyon jól sikerültek a próbák, úgy éreztük, hogy a látványterv is jól összeállt a produkcióhoz. Persze tele voltunk izgalommal, de élveztük a műsor  minden percét.  Nem mindennap  van lehetőség ilyen profi körülmények között,  ilyen fantasztikus színpadon ország-világ előtt zúzni.

Milyen volt a  kapcsolat a többi versenyzőval ?

-Az adás napján a No Sugar zenekarral kerültünk egy öltözőbe, ők egy erdélyi banda és velük nagyon jól telt a nap.  Sokat beszélgettünk,  az öltözőben előkerült  egy akusztikus gitár, így nem unatkoztunk. Tényleg nagyon jó volt a hangulat és gyorsan eltelt az idő reggeltől a műsor indulásig. A  szomszéd öltözőben pedig a Long Story Short-os srácok voltak, akikkel szintén sokat beszélgettünk.  A “páholyban” haverkodtam össze Szabó Leslievel, vele  messengeren tartjuk a kapcsolatot azóta is. Drukkolok neki,  szerintem nagyon jó a dala.

A verseny - szereplés után elégedettek voltatok az értékeléssel?  Volt bennetek csalódás ?

- Hatodik produkcióként léptünk színpadra. Nagy volt a tét, hiszen tudtuk, ha több mint 30 pontot kapunk, akkor a továbbjutás kapujában leszünk. Beleadtunk mindent a színpadon. Azóta többször is visszanéztem a produkciót.  Azt gondolom pár kisebb hibát leszámítva úgy sikerült az előadásunk, ahogy szerettük volna. A dal közben láttam, ahogy Nagy Feró  mosolyog, szinte csápol a zsűriasztal mögött. Úgy éreztem meglehet a 30+ pontszám. Sőt az értékelés alatt is csak jó dolgokat mondott, ő és Vincze Lilla is. A pontokban sajnos ez  nem mutatkozott meg, 29 pontot kaptunk, ami sajnos kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. Érdekesség, hogy a műsor után, egy nagyon jót beszélgettünk Mező Misivel és Ferenczi Gyurival, ők is elmondták véleményüket a Jelzőfényről, ami pozitív volt, persze pár dolgot mondtak amire  a későbbiekben érdemes lesz odafigyelnünk.

Elkészült az akusztikus verzió is,  milyen volt a folyamat?

-Én személy szerint nagyon élveztem. Közel áll hozzám ez a műfaj, és úgy érzem jól sikerült a Jelzőfény átirata. Négy  fantasztikus zenésszel egészült ki a zenekar.  Az akusztikus verzióban hallható cselló /Madaras János/, zongora /Balázs Mihály/, gitár /Balogh Robert/ és ugye a másik ének, vokál /Diószegi Kiki/. Az A38-as hajón  rögzítettük,  és már visszanézhető a youtube-n, sőt hamarosan az M2 Petőfi TV, Akusztik adásában is látható lesz, közben pedig március 10-ig lehet rá szavazni naponta egyszer a adal.hu oldalon.

Összességében, hogyan értékelnéd a versenyt?

- Természetesen sajnáljuk hogy nem sikerült a továbbjutás, de így is  nagy élmény volt számunkra.  Nagyon élveztük az elmúlt időszakot, egy év alatt nem adtunk annyi interjút, mint most másfél hónap alatt. Csak jótékony hatása volt szereplésünknek, hiszen megnövekedett facebookon, instagramon a követőink száma, videóink megtekintése is nőtt, sok potencionális új rajongóhoz el tudtunk jutni a TV által, szóval elégedettek vagyunk.

Milyen az élet a dal után? Milyen célokat tűztetek ki a jövőt illetően?

-Kicsit csendesebb, főleg így, hogy nem lehet koncertezni, bár éppen az elmúlt hétvégén volt egy online koncertünk  Szombathelyről a Végállomás Klubból.  Már nagyon vágyunk a rendes, igazi bulikra, ahol együtt tudjuk énekelni a dalokat a közönséggel. Sajnos ez még kicsit odébb van, de minket nem abból a fából faragtak, hogy ölbe tett kézzel várakozzunk! Elkezdtünk új dalokat írni, hamarosan új klippet forgatunk és van egy csomó tervünk az idei évre. Nemrég a kiadónknál is jártunk egyeztetésen,  ha minden jól megy az idei évre lesz egy meglepetés kiadványunk, de erről majd később mesélünk, most még csak az előkészületek zajlanak. Mindenkinek jó egészséget kívánunk, vigyázzatok magatokra és bízzunk benne, hogy már nem kell sokat várni a találkozásra!

Zárásként mi tis fűzhetnék hozzá, viszont kívánunk a zenekar tagjainak, a rajongóknak jó egészséget. Addig is, aki teheti szavazzon az  akusztikus verzióra a  adal.hu oldalon. Hajrá srácok sok siker!

146063844_3656551954381641_6581323231111592532_o146010328_3659530540750449_8393402834921933339_o

logo_minor2021

Copyright © 2024 Somorjai