Magyar
Portálunkon két évvel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a Via Nova Somorja több somorjai civil szervezettel együttműködve gyűjtést indított, hogy méltó emléket állítson a Somorjáról kitelepített magyaroknak.
A szervezet célja az volt, hogy egyfajta társadalmi összefogás valósuljon meg, ne érhesse olyan vád ezt a kezdeményezést, hogy pár ember önkényes akciójáról van szó, így többek között a Via Nova, a Csemadok, a Somorja Hangja, a Magyar Polgári Kör és a Vest Music & Culture fogott össze.
A gyűjtés 2017 júniusában kezdődött, s az év végéig lehetett adakozni. Számos szervezet és magánszemély érezte fontosnak a kezdeményezést így az összeg egy része összegyűlt, a fennmaradó összegre pedig szintén ígéretet kaptak a szervezők. Az emlékmű fő elemei, a sziklából faragott kofferek elkészültek, de az emlékhely kialakítása még komoly költségekkel fog járni.
A szervezők az emlékművet már 2017-ben fel szerették volna avatni, de folyamatosan akadályokba ütköztek. Hol az előzetesen megegyezett helyszínt próbálták meghiúsítani az emlékműt ellenzők, elérve ezzel, hogy püspöki engedélyhez kössék azt, melyet végül nem kaptak meg –, hol pedig a bizonytalanná vált helyett keresett új helyszínről folyt éles vita.
A vélemények és érdekek hosszú és kemény ütköztetése után végül a Fő utca és a Gazda sor találkozásánál, a volt ispotályos ház mellett lévő Szent Damján és Szent Kozma-kápolnával szemben kap helyet a több száz somorjai családot érintő gyalázatos eseményre emlékeztető kompozíció. A kápolna egyébként ez alkalommal egy nagyon alapos restauráláson esik át, melynek során első körben leszigetelték a falakat, szakszerűen felújították a kápolna külsejét, kicserélték a tetőszerkezetet és a harangot is restaurálták.
„Örülök, hogy végre sikerült megegyezni a végső helyszínt illetően. Lett volna jobb helyszín is az emlékhely számára, de a földben lévő vezetékek miatt az emlékhely ottani elhelyezése szinte megvalósíthatatlan lett volna. Most azon dolgozunk, hogy még az idén felavassuk a Lipcsey György által megálmodott kompozíciót, méltó módon megemlékezve a 1949-ig tartó felvidéki magyar kálvária 70 évfordulójáról“ – nyilatkozta Méry János, a somorjai Via Nova elnöke, helyi önkormányzati képviselő.
Fontos megjegyezni, hogy miként országos viszonylatban, úgy Somorja esetében sem tudjuk pontosan, hogy hány lakost telepítettek ki. Nem tudni például azt sem, hány embert vittek el Somorjáról kényszermunkára, ahogyan azt sem, hány embernek kellett elhagynia az otthonát 1947 előtt. Annyi bizonyos, hogy 1947 februárjában négy transzportot indítottak Somorjáról Csehországba.
Az ezt dokumentáló jegyzék 813 lakos nevét tartalmazza. A 161 családfőn és 106 munkaképes családtagon kívül zömmel úgynevezett „nem dolgozó”, tehát munkaképtelen emberekről volt szó: várandós nőkről, csecsemőkről, kisgyermekekről, idősekről és betegekről. A kitelepítendő személyeket holmijukkal együtt általában teherautókra rakták, majd az akkor még létező somorjai vonatállomásra vagy közvetlenül a fő vasútvonalon fekvő úszori állomásra szállították.
Innen fűtetlen marhavagonokban utaztak tovább a célállomásra. A legtöbb személyt Frýdek-Místekre (413 fő) és Nový Jičínbe (344 fő) vitték, néhány tucatot pedig Ostravára és Tišnovra. Itt a cseh gazdák válogathattak közülük, hogy aztán a Szudéta-vidéken munkára foghassák őket. A deportálásokat végül az erősödő nemzetközi nyomás hatására 1947. február 22-én leállították.
A jogfosztott magyarok az állampolgárságukat és a vele járó jogaikat azonban csak a kommunista hatalomátvétel után, 1948 októberében kaphatták vissza. A Csehországba telepítettek többsége 1947-ben és 1948-ban engedély nélkül, 1949. január 1-je után pedig a hivatalosan indított transzportokkal hazatért. A deportáltak mintegy tíz százaléka viszont Csehországban maradt, az ő leszármazottaik máig ott élnek.
A csehországi deportálások mellett a magyarországi áttelepítés is nagyon nagy mértékben érintette a Csallóközt, s azon belül természetesen Somorját is. A lakosságcserére kijelölt személyek listáján csaknem nyolcszáz somorjai személy neve szerepelt, ám a lakosságcsere-akció lezárásáig ezeknek csak egy részét tudták kitelepíteni.
A kitelepítések ötvenedik évfordulója alkalmából összeállított lista (1997) több mint 330 somorjait nevez meg, akiket bizonyosan áttelepítettek Magyarországra, s feltünteti azt is, hogy hova. A legtöbbjüket Szigetbecsére (22 család), Rajkára (14 család), Dunabogdányra (10 család) és Mosonmagyaróvárra (6 család) telepítették, ám távolabbi településekre is kerültek somorjaiak, többek között Kecskemétre vagy Pécsre.
A somorjai kitelepítetteket hatalmas UNRA teherautókkal szállították az úszori vasútállomásra, melyekre ingóságaikat pakolták: bútorokat, állatokat és terményeket. A vasúti transzportokról készült jegyzékek alapján tudható, hogy az áttelepítésre jelölt személyeken kívül sokan önként hagyták el szülőföldjüket. Ezek főleg a kitelepített családfők hozzátartozói voltak, akik odahaza fedél nélkül maradtak volna.
A kitelepítések ráadásul Somorján igen nagy mértékben sújtották a kizárólag magyar híveket tömörítő helyi református gyülekezetet, s annak vezető testületét. Parais Árpád lelkészen kívül elvitték a templomgondnokot és a presbitérium nagy részét. A lakosságcsere-akciót hivatalosan 1949 júniusában állították le.