2024. okt. 2., szerda
Lefociztuk a Poprádot a Pomléban!

Lefociztuk a Poprádot a Pomléban!

2017.10.29. 09:56
Szilvássy József
Őry Tibor

A papírforma szerint nem várt, a mutatott játék alapján viszont teljesen megérdemelt győzelmet aratott at STK Fluminense Somorja a halvány teljesítményt nyújtó tátraaljaiak ellen (3:0). A II. labdarúgóliga 14.fordulójában sorra került találkozón Malec bravúros védésekkel mentette meg csapatát a még nagyobb vereségtől.

Meglehetősen sokáig,éppen három hónapig  tartott a somorjai edzőstáb tagjainak, amig rájöttek arra, hogy a brazil mentalitásnak leginkább a támadó felfogás felel meg, Nem pedig a óvatoskodó, kivárást alkalmazó játékstílus, amit ebben az idényben idehaza is többször alkalmazak. Kevés kivételtől eltekintve eredménytelenül. Szombaton az első perctől kezdve a somorjaiak bátor, gyors passzokkal ragadták magukhoz a mérkőzés irányítását, amivel alaposan meglepték a mezőnyben tetszetősen adogató, rendszerint azonban öregurasan kocogó vendégeket. Akik viszont egyik felvillanásuk során még igy is vezetést szerezhettek volna, már a 9.percben, amikor Kopúnek jobb felső sarokba tartó fejesét Rožník bravúrosan hárította. Ezután a nagy kedvvel fickándozó vendéglátók akár négy gólt is róghattak volna, de  Soares az első negyed óra végén alighanem még a kapufát is ki akarta cselezni, igy aztán a vendégkapus leszedte a lábáról a labdát. Nem sokkal később Juliao közeli fejesét Malec reflexszerű mozdulattal tolta szögletre. A 28.percben érett góllá a csallóközi fölény. Ekkor a látványos, egyérintős jobboldali támadás végén érkező beadást Fernando bólíntotta be -- 1:0. Tíz perccel később a középpályán nagyszerűen vitézkedő, mindössze 17 éves Wisney pazar szöktetéssel indította Juliaót, aki nagy ziccerben a kivetődő hálóőr lábát találta el.

A vendégek vezető edzője a szünet után kettős cserével igyekezett felrázni a csapatát, de nem sok sikerrel. Továbbra is lefutották és lefocuták a nagy mellénnyel pályára lépő játkoasait. Olyan vonatkozásban sem változott a helyzet, vendéglátók  újabb gólhelyzeteket hagytak ki, vagy Malec parádézott. A 62. percben Palša segítette ki őt, aki a gólvonalról fejelte ki Soares lövését. Aztán a végén csattant a somorjai ostor, mert a 75.percben Vávra mindenkit elfeltetett és elegánsan gurított a bal alsó sarokba --2:0. Majd pedig Fuják jobbról leadott lapos szabadrúgását a somorjaiak átlépték és a labda pedig a hálóban kötött ki --3:0. A hajrában a poprádiak igyekeztek megszerezni legalább a becsületgólt, de a felgyógyult Pončákkal megszilárdult és a kiválóan helyezekdő Horváth Csaba irányította hazai védelem egyszer sem bakizott.

A találkozó után Stanislav Šesták lehangoltan állapította meg, hogy bebizonyosodott, amit idáig csak sejtettek: „Sokkal jobb együttes a Somorja  a bajnoki táblázaton elfoglalt jelenlegi helyezéséhez képest” -- sóhajtotta a poprádiak Bundesligát és a Ferencvárost is megjárt, egykori szlovák válogatott játékosa.

Malec

Malec kapus mentette meg a vendégeket a még nagyobb vereségtől.

(Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Somorjai