2024. okt. 3., csütörtök
Két somorjai ezüst a szlovák fedett pályás teniszbajnokságon

Két somorjai ezüst a szlovák fedett pályás teniszbajnokságon

2018.2.21. 05:00
felvidek.ma
felvidek.ma

Méri Eszter számára nagyon jól indult a 2018-as év. A fiatal somorjai teniszező a fedett pályás szlovák bajnokságon a fiatalabb ifjúsági versenyzők között (16-évig) egyéni versenyben a második helyet szerezte meg, az idősebb ifiknél pedig párosban szerzett ezüstöt.

„Az egyéniben kiharcolt második hellyel elégedett vagyok. Egyelőre az ellenfelem jobb nálam. Azon leszek, hogy legközelebb már én győzzek” – nyilatkozta Eszter, akinek párosban sikerült ezüstöt szereznie az idősebbek között. Ez a meccs nagyon szoros volt és csak kevés
hiányzott ahhoz, hogy a páros bajnok legyen.

A rövidített játékban csak pár labda hiányzott az elsőséghez. A 15 éves somorjai lány a szlovák 16-éves válogatott tagjaként részt vett a csapat Európa-bajnoki selejtezőjén. Méri Eszterék a franciaországi tornán a harmadik helyet szerezték meg, viszont ott sajnos csak az első két csapat juthatott tovább.

eszter

Méri Eszter és csapata

A fiatal somorjai teniszező jelenleg keményen edz, s készül a tavaszi idényre, hiszen nemsokára elérkezik a salakpályás tornák ideje. A Madách Imre Gimnázium tanulója reménykedik abban, hogy idén sikerül minél több külföldi versenyen is részt vennie.

Eszter ezenkívül szeretné, ha sikerülne bekerülnie a junior tenisz ranglistán a legjobb 400 játékos közé, mivel a helyezés alapján indulhatna egyes nemzetközi versenyeken. A fiatal tehetség továbbá elmondta, hogy ha ez sikerülne, szeretne indulni a felnőtt ITF tornán is.

Átvett cikk, teljes cikk itt.

 

 

 

Copyright © 2024 Somorjai