2024. okt. 1., kedd
Június Somorján, a Baba klubbnak köszönhetően is, a gyermekek jegyében telt

Június Somorján, a Baba klubbnak köszönhetően is, a gyermekek jegyében telt

2017.6.16. 09:16
Slávka Gáborová

Június 1-én a klubb önkéntesei sportnapot szerveztek a legkisebbeknek.

Minden kis résztvevő az ajándékba kapott lufijával elsétált a közeli játszótérhez, amely a sport, versenyszámok és különféle programok (tekézés, krétával való rajzolás, futóverseny, buborékfújás, béka krikett) helyszíne volt. Természetesen minden gyermek ajándékot is kapott, ahogy azt Gyereknapon szokás.

Pár nappal késöbb ünnepélyes kereteken belül felavattuk a centrum kültéri elekerített játszóterét. A homokozó, csúszda, pancsoló és az udvar nagy fái kellemes árnyékos hellyé változtatták az udvart. Az alkotni vágyók részére temperafestéket, ecsetet és különböző méretű köveket biztosítottunk. Mégis a legnagyobb meglepetést a futár okozta, aki épp aznap kézbesítette a házikót. Összeszerelése pillanatok műve volt, a gyerekek az egészséges és édes tízóraikat már a házikóban fogyaszthatták. Az anyukák és a legkisebbek hűvösebb helyről, a pakrócon üldögélve figyelték az eseményeket. A nyári szezont ezzel megnyitottuk és várunk minden kedves anyukát, apukát és gyermeket.

A centrum nyár folyamán is nyitva lesz kedvező időjárás esetén a támogató csoportok /hordozó és szoptató/ és a sportkörök is a centrum játszóterén kerülnek megrendezésre. Több információ: www.babaklub.sk vagy a Facebookos oldalunkon https://www.facebook.com/MCBabaklub/.

18767363_10154723957832843_448261969659729866_n

Copyright © 2024 Somorjai