2024. szep. 30., hétfő
Harminc éves a Duna utcai óvoda

Harminc éves a Duna utcai óvoda

2017.4.28. 15:13
Peter Gábor

Fenállásának 30. évfordulóját ünnepelte hétfőn a Duna utcai óvoda. Somorja legnagyobb magyar óvodáját ill.  bölcsőde közös létesítményét 1987 március másodikán adták át.

1991-ben megszűnt a bölcsőde, helyébe további egy osztályt és plusz egy tornatermet létesítettek, később – tekintettel a nagy érdeklődésre – a tornatermet átalakították osztállyá, így a Duna utcai óvoda már 5 osztályos lett.

Jelenleg 120 gyermek jár az óvodába, akikkel a 10 óvónő 5 osztályban – három magyar és két szlovák csoportban – foglalkozik. Színvonalas, céltudatos munka jellemzi az intézményt, nevelési szemléletük a hagyományok tisztelete, a természet, a zene, az ének, a mozgás szeretete. Az óvodában tartott ünnepségen az elmúlt harminc év legfontosabb történéseire emlékeztek. gyerkőcök aranyos kultúrprogrammal lepték meg tanárjaikat és a vendégeket.

18c11c

Gratulálunk a kerek évfordulóhoz és még sok-sok boldog évet kívánunk az intézménynek!

Zacharov Erika, az intézmény vezetőjének ünnepi beszédje teljes terjedelmében:

Nagy nap számunkra ez a mai. Pontosan 30 éve, 1987 március másodikán, ünnepélyesen átadták a duna utcai óvoda és bölcsőde közös létesítményét. Azóta eltelt röpke 30 év. Azóta sok minden változott a világban, városunkban és bizony intézményünkben is.  1991- ben megszűnt a bölcsőde, helyébe +1 osztályt létesítettünk.+1 tornatermet, később tekintettel a nagy érdeklődésre a tornatermet átalakítottuk osztállyá, így már 5 osztályos óvoda lettünk.

Hacsak arra gondolok, amikor az óvoda  2 éves működése után diáklányként Franciska, Éva, Piroska, Éva néni mellett tölthettem a kötelező pedagógiai gyakorlatomat, vagy ha arra gondolok, hogy kezdő óvónőként 1996 -ban megkaptam életem legnagyszerűbb lehetőségét, amiért a mai napig hálás vagyok. Vörös Alica és Kovács Böbe, Varga Rózsika mellett indulhatott az óvónői pályafutásom, vagy ha arra gondolok, hogy 2007- ben ünnepeltük óvodánk fennállásának 20. évfordulóját, mondhatom szinte az elejétől itt voltam Veletek.

 

Kevés olyan ember van Somorján, de mára már Somorján kívül is, aki nem ismerné vagy ne hallott volna óvodánkról. Óvodánk hírnevének megalapozásában nagy szerepe volt az előző igazgatónőnek Valacsay Franciskának és az akkori csapatának. Céltudatos, színvonalas munka folyt az óvodában. Bábcsoport, mely többször szerepelt a Duna menti tavaszon, rajzversenyeken való sikeres részvételeink, gyermekközpontúságot előtérbe helyező oktató nevelő program jellemezte munkánkat. S ahogy a magánéletben, így a szakmai életben is történnek változások, így nálunk is kicserélődtek a kolléganők, és 2013 - ban bizalmat kaptam az óvoda irányítására.

Ám egy valami nem változott: a gyermekekben rejlő szépség, jóság, és szeretet. Ez jelenti a legnagyobb örömöt a hivatásunkban, ugyanakkor a legnagyobb felelősséget is: azt, hogy ezzel a ránk bízott kinccsel értő és érző figyelemmel bánjunk, hogy megőrizzük, gazdagítsuk.

Az évek során természetesen voltak kisebb nagyobb nehézségeink, főleg amikor azt látjuk, hogy megrongálják az óvodások udvari mászókáit, vagy épp a kerítést teszik tönkre minden hónapban, vagy a vízvezeték próbálja kedvünket szegni, vagy amikor kizöldülne a fű, de autók kereke nem engedi. Igen, vannak nehezebb pillanatok, de harminc év munkáját és gyümölcsét nem veheti már el semmi.

A mai napon az óvodát 3 magyar tanítási nyelvű osztályban 71 óvodás, 2 szlovák tanítási nyelvű osztályban 49 óvodás  látogatja, 10 óvónő, 4 konyhai alkalmazott  és 3 takarítónő biztosítja az óvoda zökkenőmentes működését.

Nevelési szemléletünket nagyban meghatározza a hagyományok tisztelete, a természet szeretete, a zene, az ének, a mozgás szeretete.

Hisszük, hogy a hagyományápolás szellemében nevelkedett gyermekek megismerhetik a közös tevékenységek örömét, a múlt értékeit, érzelmileg gazdagabbakká válhatnak. A hagyományápolás elengedhetetlen feltétele a környező világ megismerése, szeretete. A természet megannyi kincset rejt magában. Nekünk, pedagógusoknak feladatunk, hogy a gyermekek figyelmét, tekintetét a lényeges és szép, a létünket meghatározó dolgok felé irányítsuk. Célunk a gyerekek kíváncsiságának kielégítése, érdeklődésük felkeltése anyanyelvileg fejlett, világot megértő, önmagát kifejezni tudó gyerekek nevelése, s a mindenkiben ott rejlő tehetség kibontakoztatása, a kreativitás és a problémamegoldó képesség fejlesztése, hisz ezen keresztül alapozható meg a tanulási képesség.

Valljuk, hogy a legfontosabb a zavartalan, felhőtlen játék, ami semmivel sem helyettesíthető, a legértékesebb, ami a gyermekkort igazán gyermekkorrá teszi. Ugyanakkor szem előtt tartjuk, hogy a készségek és képességek fejleszthetők, s hogy általunk a gyermeki személyiség kibontakoztatása ugyanolyan fontos feladatunk, mint az, hogy megfelelő helyet, időt, alkalmat teremtsünk a szabad játékra. Legfőbb feladatunknak tekintjük, hogy olyan emberi értékeket közvetítsünk, melyek kihatnak gyermekeink későbbi életére is, s amelyek segítségével megállják majd helyüket az iskolában, az életben.

Büszkén állíthatjuk, hogy tökéletes együttműködés van az óvodánk és a szülők között. Mind az anyagi, erkölcsi támogatásuk, a mindennapos segítségük hozzásegíti óvodánkat a zökkenőmentes működéshez. Ezért nagy köszönettel tartozunk.

Hagyománnyá vált az óvoda életében a szülő gyermek kézműves foglalkozás, gulyás főzés az óvoda udvarán- családi napok keretén belül, közös sport délután a szülőkkel,  tavaszi, őszi takarítások az óvoda udvarán, zöldövezet ápolása.

Hiszünk a család-óvoda együttműködő és bizalomra épülő kapcsolatában, az előítélet-mentes, őszinte és hiteles kommunikációban, mely elengedhetetlenül szükséges a gyermekek harmonikus neveléséhez. Hiszünk a csapatmunkában, a közös célokért történő összefogásban, a kritikák pozitív és építő átkeretezésében, és hiszem, hogy a hibáink elemzéséből erőt lehet kovácsolni a megújulásért.

 

Köszönjük a segítséget, támogatást Fenntartónak Somorja városának és annak vezetőségének.

 

Minden nap azért vagyunk, teszünk Mi óvodapedagógusok, óvónők,  hogy a csilingelő kacagás, csintalan, huncut gyermeki mosoly mellett, elindítsuk a gyermeki kíváncsiság adta lehetőségek megélését. Úgy tartom, a Tudás fájánál, a kapaszkodó gyökerek Mi vagyunk.

Mi, akik az óvodákban Hivatásukat szívvel- lélekkel, önzetlenül, őszintén megélő, átadó pedagógusok vagyunk. Már Komenský is hangsúlyozta a kora gyermekkori nevelés fontosságát. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a munkát nehezen végezhetnénk, ha nem lenne mellettünk olyan csapat, amely gondoskodik a biztonságos, esztétikus, szép, tiszta környezetről, s ha nem lenne mellettünk egy olyan csapat, aki ehhez biztosítja az energia bevitelt, vagyis egészségesen, finomakat főz. Így kereke ez a nagy csapat.

Óvodánk fennállásának 30. évfordulója alkalmából kiállítást készítettünk az óvónők, az óvodások munkáiból. Megszólítottuk a városi alapiskolásokat, régi óvodásainkat, rajzolják le emlékeiket.  Ünnepi díszbe öltözött óvodánk egészhetes meglepetésekkel szolgált az óvodásoknak. Ünnepi tortával ünnepelt minden csoport, támogatóink segítségével óvodásaink  ünnepi logóval ellátott színes pólót és emlékplakettet kaptak.

Itt szeretnénk megragadni az alkalmat és megköszönni támogatóinknak / Horony Tamás, Oros Zsolt, Patonyi Tamás, Kovács Koppány, Bauer Bartal Katalin, Németh Pogány Eszter, Varga anyukának és az összes szülőnek fenntartónknak, hogy hozzásegítették óvodánkat, hogy méltóképp megünnepelhesse ezt a csodás eseményt.

 

S mi a kívánságunka következő 30 évre? Sok -  sok boldog óvodást, mert akkor boldog és elégedett a szülő, s akkor mély elismerés övezi munkánkat.

Zacharov Erika

 

 

 

Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Harminc éves a Duna utcai óvoda
Copyright © 2024 Somorjai