Nagyon várom már a választások napját. Nem csak azért, hogy tudjam, ki ál majd városunk élén a következő négy évben, hanem főleg azért, hogy vége legyen ennek az egymás elleni harcnak.
Nem győzök csodálkozni az egyre több nyílt levélen, melyek tele vannak mocskolódással, és a visszalépésre való felszólításokon (szerencsére, nekem egyikből sem jutott). Hol van ebben Somorja város java, fejlődése és szeretete, amelyről annyit hallunk? Már egy ideje csak arról szól az egész, hogy hívják majd az új polgármestert.
Az egymással levelezők már rég nem törődnek azzal, ki milyen programmal indult a választásokon, csak a polgármester neve és nemzetisége számít. Hogyan fognak tudni a két – már most ellenkedő – tábor tagjai együttműködni ?
A szombati választások eredménye csak a kezdete annak a 4-éves munkának, amely az új polgármesterre és a képviselőtestületre vár. Én – most nem mint polgármesterjelölt, hanem mint született és büszke somorjai azt kívánom városomnak, hogy vasárnap reggel olyan polgármestere legyen, aki igazán szolgálatra kész Somorjáért, aki ért a somorjaiak nyelvén (itt most nem csak arra gondolok, hogy tudjon szlovákul és magyarul is), aki bárhol és bármikor ki tud és ki mer állni az emberek elé beszédet mondani, mert a várost nem csak a hivatalon belül kel képviselni. Személye elfogadható legyen a somorjaiak többsége számára és az új – lehet, hogy most már többszínű képviselőtestületnek is, mert csak így lesz városunk mindannyiunk otthona.
Én szívvel és ésszel fogok szombaton választani, kérem, tegyenek így Önök is, hogy tudjunk tisztességgel egymás szemébe nézni és köszönteni „Jó napot, szia, dobrý deň, ahoj“ november 10.-e után is.