A II.labdarúgó liga 27.fordulójában az STK győzött Iglón (Spišská Nová Ves) és ezzel határozott lépést tett a bennmaradás érdekében.
A somorjai együttes elég rosszul kezdett a szepességi staionban. Végig az első félidőben hiányzott a mozgás, az elszántság, csikorgott az összjáték is, ezért ebben a játékrészben csak a hazaiak dolgoztak ki helyzeteket. Szünetben kettős cseréről határoztak edzőink, amellyel élénkebbé és eredményesebbé tették játékunkat. A csereként beállt Evanilson a 79.percben góllal koronázta meg jó játékát. Ezzel a találattal sikerült megtörnünk ellenfelünk lendületét. A kegyelemdöfést Igor Juliao vitte be nekik a 90.percben, amikor büntetőből állította be a végeredményt.
„Arra kértük játékosainkat, hogy kezdettől fogva megfelelő határozottsággal játsszanak, ám ezt a feladatukat sokáig nem teljesítették, ezért döntöttünk a cserékről. Szünet után átvettük a játék irányítását, ekkor játékosságban és helyzetek teremtésében is már felülmúltuk vendéglátóinkat. A hazaiak főleg pontrúgásokból veszélyeztettek, de sikertelenül, mi viszont türelmesen vártunk a megfelelő lehetőségre, amely a találkozó hajrájában el is érkezett, s igy megérdemelten nyertünk. Ennek a győzelemnek még nagyobb értéke akkor lesz, ha jövő szombaton a hazai pályán is behúzzuk a három pontot“ -- nyilatkozta a találkozó után Gustavo Leal.
A somorjaiak ezzel a győzelmükkel feljöttek a hatodik helyre. Szombaton, május 5-én a pomléi stadionban a kiesés ellen küzdő zólyomiakat fogadjuk. A találkozó 17.00 órakor kezdődik.
Hajrá Somorja!
FK NOVES - STK Fluminense Šamorín 0:2 (0:0)
Góllövők: 79. Evanilson, 90. Igor Juliao (11 m)
Sárga lapok: Zekucia, Huszárik - Bernardo, Fujak
Játékvezető: Martin Ďurčo
Az STK felállítása : Hajdúch – Igor Juliao, Pončák, Ágh, Fujak – Mezovský – Šmehyl (46. Marić-Bjekić), Bernardo – Matheus Pato (46. Evanilson), Sabler (86. Pančík), Fernando Neto
Somorjai gólöröm Iglón
(Forrás: FK Noves honlapja)