2024. okt. 3., csütörtök
kostol

Felújították a sámoti Antióchiai Szent Margit-kápolna tetőszerkezetét

2018.1.18. 07:31
Felvidek.ma

December végén elvégezték a Somorjához tartozó sámoti Antióchiai Szent Margit-kápolna tetőszerkezetének javítását, melyre már nagyon nagy szükség volt.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a valószínűleg a 19. század végén ráépített, majd az 1980-as évek végén újjáépített fatornyot pár éve el kellett távolítani a kápolnáról, mivel az életveszélyessé vált. 2016 decemberében aztán – mivel a torony helyén a lefedett részen folyamatosan beszivárgott a víz a főhajóba -, a katolikus egyházközség provizórikusan megjavíttatta. Akkor a lényeg az volt, hogy megakadályozzák a víz bejutását és ezzel a további állagromlást.

A kulturális minisztérium 20 ezer euróval támogatta a javításokat, Somorja város önkormányzata pedig 5 ezer euróval. A továbbiakban várhatóan a következő felújítási munkákra kerül sor: teljes tetőcsere a szentély és a sekrestye fölött, külső vakolás, külső tereprendezés, valamint a belső régészeti feltárás és a belső falak feltárása. Tennivaló tehát akad még bőven, de minden lépést jól át kell gondolni, ha azt szeretnénk, hogy a templom visszanyerje az eredeti formáját.

A sámoti templom a régészeti feltárások szerint egy középkori falu temploma volt, s körülötte a falu temetőjének sírjait is azonosították. A templomot, mely 1260 körül épült román stílusban, Antióchiai Szent Margit tiszteletére szentelték fel. A síkmennyezetes hajóhoz dongaboltozattal, a végén negyedgömbkupolával fedett félköríves alaprajzú szentély kapcsolódik. A szentélyhez északról ugyancsak dongaboltozattal fedett sekrestye csatlakozik. A templomot részben átalakították, de félköríves záródású ablakai őrzik a középkori jelleget. A templomot a 19. században, miután a paulánus templomot használatba vették, már csak ritkán használták egyházi célokra. Évente egyszer búcsúi szentmisét tartottak benne, és külön alkalmakkor egyéb szertartásokat.

Átvett cikk, felvidék.ma, teljes cikk itt.

Copyright © 2024 Somorjai