A somorjai madárodú programot a Dunavit természetvédelmi polgári társulás dolgozta ki. Valószínűleg Somorja az első város az országban, amelynek elkészült egy ehhez hasonló cselekvési terve. Feladata meghatározni a célfajokat, az odúkihelyezések helyszíneit, a madárodúk típusait, mennyiségét és költségeit.
Archívum
Tudjunk jól dönteni – irány a magyar iskola!
Már a második év, amikor több más mellett a gyermekek iskolai beíratása is a megszokottól eltérően zajlik. Az illetékesek április 1. és 30. között határozták meg a beiratkozások időpontját.
Kedves Gyerekbérleteseink és Színházi Bérleteseink!
A pandémia megfékezésére hozott intézkedések legfőképp a közösségi kulturális rendezvényeket sújtották negatívan. Sajnos, mi sem tudtuk teljesíteni vállalásainkat. 2020-ban csak pár rendezvényt valósítottunk meg és 2021 nyaráig nem is látunk arra esélyt, hogy nagyobb létszámú közönséget fogadjunk.
Hátrányból fordítva a Somorja nyerte a csallóközi rangadót
A szlovák másodosztály 24. fordulójában csallóközi rangadóra kerül sor, a Komáromi FC hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a DAC fiókcsapatától, a Somorjától.
A hírt a következő internetes portál közölte: ma7.sk
Visszaülhetnek mától a kicsik az iskolapadba
Az oktatási minisztérium a javuló járványhelyzetre való tekintettel engedélyezi, hogy az alsó tagozatos diákok visszaülhessenek az iskolapadba. A pozitív trend egyébként a Covid-automata regionális járványtérképen is meglátszik.
A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com