Idén 13. alkalommal rendezték meg Csallóközcsütörtökben az ország legnagyobb koszorújának megszentelő ünnepségét.
Archívum
Havazásra figyelmeztetnek a meteorológusok
Havazásra figyelmeztetnek a meteorológusok az ország nagy részében.
A hírt a következő internetes portál közölte: ujszo.com
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet első fokú figyelmeztetést adott ki, mely hétfő hajnali egytől reggel kilencig érvényes.
Az Area felkészült, de a lakosság besegítését is kéri
Az utak téli karbantartását is végző helyi Area Kft. felkészült ennek a feladatának elvégzésére is -- közölte megkeresésünkre Nagy József. A cég igazgatója arról is tájékoztatott, hogy vasárnaptól egészen február végéig, szükség esetén akár tovább is, huszonnégy órás ügyeletet tartanak.
Mikulás, Mikulás kedves Mikulás
Idén is csézán érkezik a Mikulás a városháza melletti térre, mégpedig 2019. december 5-én, 17.00 órakor.
Aki tud segítsen Filipkónak!
Somorja lakosai már többször bizonyították, hogy segítőkészek és jószívűek. Két évvel ezelőtt is segítettek Filipko Frimmelnek kiskutyust vásárolni, Ozzy azóta is a kisfiú barátja.





