2024. okt. 13., vasárnap
A környezetvédelmi minisztérium nem a védelmi övezetek célját vizsgálta Somorján

A környezetvédelmi minisztérium nem a védelmi övezetek célját vizsgálta Somorján

2018.10.12. 07:02
parameter.sk
A Közlekedésügyi Minisztérium elhatárolódott a Vizünkért (Za našu vodu) Polgári Társulás nyilatkozatától, amelynek nem tetszik, hogy a somorjai vízkészletekhez közel építenének fel egy lakókomplexumot, mivel ezzel szerintük ellehetetlenítenék a védelmi övezet kibővítését. A társulás úgy véli, a zöld tárca előnyben részesíti a magánérdeket az össztársadalmi érdekkel szemben.

Tomáš Ferenčák, a tárca szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta: a minisztérium nem a védelmi övezetek célját ítélte meg, hanem azt vizsgálta, hogy az illetékes járási hivatal eljárása összhangban volt-e a vonatkozó jogszabállyal. Állítása szerint a járási hivatal határozata ellen 27 alany fellebbezett, köztük Gútor és Somorja is. „A fellebbezések alapján az állami vízügyi igazgatóság (vagyis a környezetvédelmi tárca) komoly hibákat tárt fel, amelyek miatt nem maradt más lehetőség, mint visszautalni az ügyet újbóli határozathozatalra. A járási hivatal például nem foglalkozott Gútor panaszával. Az indoklásban a hivatal megállapította, hogy a község nem fűzött megjegyzéseket az eljáráshoz. Valójában a község bizonyíthatóan ellenezte az eljárást. A járási hivatal továbbá nem tárgyalt más járási hivatalokkal, amelyek hatáskörét érintette a határozattal, nem foglalkozott a tulajdonjogot sértő beavatkozás kérdésével sem, és még folytathatnánk” – fejtette ki Ferenčák.

A polgári társulás arra figyelmeztetett, hogy a környezetvédelmi minisztérium felkérte a Pozsonyi Vízügyi Társaságot, hogy a gútori területrendezési tervek alapján módosítsa a védelmi övezetek bővítésére vonatkozó terveket. Ezek része egy lakókomplexum tervezett felépítése is, amely ellehetetlenítené a védelmi övezet további bővítését. Táňa Kratochvílová, a Vizünkért Polgári Társulás aktivistája szerint jelenleg nagyon kevés vizet használnak fel a somorjai vízkészletből. Ha a Pozsonyi Vízügyi Társaság teljes mértékben ki akarja használni a forrást, ki kell terjesztenie a védelmi övezetet a vízkészlet körül. Az építkezési tervek a társulás szerint nem tartalmazzák a környezetvédelmi hatásokat megítélő kötelező jelentéseket (EIA) sem.

Copyright © 2024 Somorjai