2024. okt. 3., csütörtök
A Kaszárnya utca és a Fűzfa utca sarkán található kápolna felújítása

A Kaszárnya utca és a Fűzfa utca sarkán található kápolna felújítása

2018.2.6. 06:00
Peter Gábor

Az Ambrózia Idősotthon bővítését célzó fejlesztések bevezető mozzanataként az elmúlt hetekben sor került a Kaszárnya utca és a Fűzfa utca sarkán található kápolna melletti épület elbontására, amelynek a helyén szociális ellátást nyújtó, új pavilon épül majd.

A műemléki jegyzékben nem szereplő, ám a somorjaiak számára mindenképp becses, 1873-ban épült kápolna további sorsáról Faragó Zoltánt, a képviselőtestület építkezési és területfejlesztési bizottságának elnöke adott tájékoztatást.
„A kápolnára építészeti emlékként tekintünk, és célunk az, hogy ehhez méltó módon újítsuk fel – közölte. – Mivel ez pontos állagfelmérést és szakvéleményezést igényel, több szakemberrel folytattunk egyeztetéseket. Teljes felújításra szorulnak a kápolnai beázott falai és a tető héjszerkezete, ezért felvettük a kapcsolatot egy, a falak szanálására szakosodott céggel. Egy másik, műemlékek felújításának felügyeletét végző cégtől az ilyen jellegű munkák koordinálására kértünk szakvéleményt. Ugyanakkor kapcsolatban vagyunk a homlokzati elemek restaurálására szakosodott szakemberrel is. A felújításhoz és a statikai problémák megoldásához szükséges elsődleges tervek elkészítését felkérésünkre Jávorka Tamás építész vállalta el, pillanatnyilag azonban még a szakvélemények begyűjtése folyik. Ezek alapján kerülhet majd sor a tervek kidolgoztatására, a költségvetés elkészítésére, illetve a kivitelezés megpályáztatására.”

Átvett cikk, teljes cikk itt a város weboldalán.

chudobinec

chudobinec1

Copyright © 2024 Somorjai