2024. okt. 13., vasárnap
A felek felbontották a vajkai kompról szóló szerződést

A felek felbontották a vajkai kompról szóló szerződést

2018.9.26. 06:24
parameter.sk

A Vízgazdálkodási Építő Vállalat (VV) megrendelőként a szállítás biztosításáról szóló szerződés felmondásáról egyezett meg a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal (SVP), mivel az utóbbinak nem sikerült beszerezni a megadott határidőig (9. 24.) a műszakilag megfelelő vízi járművet (kompot), amely a dunaszerdahelyi járásbeli Vajka és Keszölcés között közlekedett volna.

Azt, hogy a szerződést felmondták, Marián Bocák, az SVP szóvivője is megerősítette a TASR hírügynökségnek. A szóvivő kifejtette, hogy az SVP több közbeszerzést is meghirdetett egy régi komp felújítására vagy egy új vásárlására, de ezek mindegyike sikertelen volt. Olyan elképzelés is született, hogy az SVP 12 hónapra kibérel egy kompot, amely idő alatt tartós megoldást keres a problémára.

Az SVP az idei év elején kötött szerződést a Vízgazdálkodási Építő Vállalattal (VV), melynek értelmében az előbbinek nyolc hónapon belül üzembe kellett volna helyeznie egy kompot. Az SVP-vel kötött szerződés kedvezőbb feltételeket szabott a VV számára, mint a korábbi, melyet a Ponton City magántársasággal kötöttek.

Copyright © 2024 Somorjai