2024. okt. 1., kedd
emlékmű

A deportálás és kitelepítés 70. évfordulójára készül emlékmű Somorján

2017.7.11. 18:29
Peter Gábor

A Via Nova Somorja, a Vest Music & Culture, a Somorja Hangja Polgári Társulás, a Csemadok somorjai alapszervezete és a Magyar Polgári Kör emlékhelyet létesít a 70 évvel ezelőtt kitelepített több száz somorjai család emlékére.

A deportálás és kitelepítés 70. évfordulójára készülő emlékmű 3×5 méteres alapon áll majd. Egy pályaudvart imitál, korabeli kandeláberrel, paddal, emléktáblával, és több, kőből kifaragott bőrönddel, a kitelepítettek csomagjaira utalva.

A pénzt nyilvános gyűjtés útján szeretnék előteremteni, ezért a Vest Music & Culture PT a belügyminisztérium jóváhagyását kérte a gyűjtés indítására, melyet június 14-én meg is kapott. A gyűjtés a jóváhagyás napjától december 31-ig tart, augusztus 14-től 27-ig pedig mozgó urna segítségével valósul meg több helyszínen is.

A kompozíciót a Dunaszerdahelyen élő Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrász készíti, azaz a felvidéki képzőművészet jeles képviselője mutathatja meg tehetségét. Somorján ez lesz Lipcsey György első alkotása.

Az emlékmű mellett elhelyeznek egy csövet, melybe majd a leleplezéskor egy időkapszulát fognak bebetonozni, kordokumentumokkal és mindazok neveivel, akik ezt a kitelepítési emlékmű megvalósítását legalább 10 €-val támogatták. 

A gyűjtést kezdeményező szervezetek kérnek mindenkit, hogy ha tehetik, járuljanak hozzá az emlékhely megvalósítására indított gyűjtéshez. Egy bizonyos érték feletti összeg felajánlásakor a szervezők feltüntetik az emlékművön az adományozó nevét is. Ezt személyesen lehet majd egyeztetni a szervezőkkel a 0911 150 705-ös telefonszámon.

A számlaszám pedig a következő: SK81 5200 0000 0000 1743 4542.

forrás: somorja.sk

 

Copyright © 2024 Somorjai