Magyar
November 1-én közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezik meg, mert olyan sokan vannak. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik.
A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, a római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel.
- Gergely pápa döntése értelmében került sor az ünnep november 1-jére.
Hétköznapjainkban szorosan összekapcsolódik ez az ünnepnap a halottak napjával, sőt sokan keverik is e két emléknapot.
Általános szokás, hogy ezen a napon rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, gyertyát gyújtunk a halottak üdvéért. A gyertya fénye ősidők óta az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a temetőkben elimádkozzák a mindenszentek litániáját és megáldják az új sírokat.
Imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk, hogy életünkben itt és most van lehetőségünk arra, hogy kövessük Jézust, hogy azon az úton járjunk, melyet ő mutat nekünk. Emlékezzünk ma továbbá halottainkról is.
Dsida Jenő Temetőben
Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő!-
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.
Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rámköszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.
Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő,ez ő,ez ő!-Azután
minden újra csendes,
és álmodik a temető.
