nedeľa, 22. dec. 2024
Šamorínčan informált és elkötelezett lakos, aki szeret a régióban élni

Šamorínčan informált és elkötelezett lakos, aki szeret a régióban élni

10.11.2019, 09:20
Peter Gábor

Šamorínčan – Polgári társulás, mely egyben a kiadója az azonos névre hallgató internetes újságnak, egy új projektet indít útjára „Šamorínčan informált és elkötelezett lakos, aki szeret a régióban élni“.

A projekt célja elérni, hogy Somorja lakossága elkötelezettebben vegyen részt a város életében. A projekt szeretné elérni, hogy az emberek ne csak „aludjanak “ a városban, hanem hasznosan vegyenek részt a városi történésekben, s erre legyen is lehetőségük.

A projekt további célja a nemzetiségek közötti együttműködés erősítése, hisz az itt élő nemzetiségek közös célja szlogenükkel is kifejezhető: Szerettünk itt élni.

A cél elérése érdekében konkrét eseményeket, aktivitásokat szervezünk majd együttműködve az Somorja Önkormányzatával, helyi szervezetekkel. A projekt kidolgozását szakértők is segítik, a csapat tagjai közé tartoznak azon hölgyek is, akik gazdag szakmai tapasztalattal rendelkeznek e téren. Ennek kapcsán szeretnénk köszönetet mondani Lelovics Andreának, Both Enikőnek, Ďurovková Katkának.

Céljaink közt továbbá prioritást élvez a közvélemény objektív, független tájékoztatása a városban történő eseményekről, figyelemmel kísérjük továbbá az önkormányzat munkáját, az egyes komissziók működését, a költségvetést stb. Együttműködve a partnerekkel átláthatóvá tenni a város életét, „smart city“, fiatalok bevonása a városi programokba. A nyilvánosság szélesebbkörű bevonása a közéletbe, a projekt jelszava értelmében Szerettünk itt élni.

Konkrét aktivitásokról rendszeresen informálni fogjuk közvéleményt. Amennyiben bármilyen ötlete van, vagy segítené munkánkat, email címünkön kereshet bennünket. samorincan [at] gmail.com.

Az aktivitások Európai szociális fond támogatásával valósulnak meg.

Plagát EVS

Copyright © 2024 Šamorínčan