Csoportos tárlatvezetésen vettek részt e hét elején a tejfalui magyar tannyelvű iskola növendékei. Közösen tekintették meg a somorjai művelődési központban Tallós-Prohászka István kiállítását, amelyen Sánka Ágoston műgyüjtő, a tárlat kurátora kalauzolta őket.
Honlapunk megkeresésére Sánka Ágoston elmondta, hogy az első osztályosoktól kezdve, egészen az ötödikesekig nagy érdeklődéssel hallgatták tájékoztatását a somorjai születésű festőművész, könyvillusztrátor, publicista életéről és munkásságáról. Bevezetője után valósággal záporoztak felé a kérdések. Többen arra kérték, hogy jellemezze a művész különböző technikával -- főleg tempera, olaj, akvarell -- készült alkotásait. Mások arra voltak kíváncsiak, vajon miként sikerült összegyűjteni ezeket az alkotásokat. „Kilenc hónapig érdeklődtem, kilincseltem, amig több ismerős, többek között Bárdos Gábor, Orosz Csaba segítségével sikerült 34 olyan alkotást megszerezni, illetve kölcsönkérni, amelyeket eddig még sosem állítottak ki“ -- hangzott a válasz.
A továbbiakban elmondta azt is, hogy fontosnak tartja ezeket a tárlatvezetéseket,amelyek révén formálhatja a fiatalok szépérzékét, esztétikai értékrendjét, jelen esetben pedig egészséges lokálpatriotizmusát is. Ezért szívesen fogadja más iskolák érdeklődését, hiszen a helyszínen akár informális esztétikai tanórát is tarthatnak.
Tallós-Prohászka István kiállítása munkanapokon reggel nyolctól este nyolcig tekinthető meg. A kurátor örömmel tette hozzá: „Néhány nap alatt elég sokan nézték meg a tárlatot, ami kilenc havi munkám legszebb elismerése“ -- hangsúlyozta.