Október 26-án rendezték meg a Városi Művelődési Központban a Katica Fesztivált, amelynek célja az volt, hogy összehozza a régió néptánckedvelő gyerekeit és a csoportok vezetőit.
Az idei Katica Fesztivál - gyermek néptánctalálkozón ismét több száz gyeremek táncolt együtt. A nagyok számára az oktatás a színházteremben volt, ahol Nagy Myrtil és Madocsai Imre Nyárádmagyarósi táncokat tanított. Ezt követően Görcs Tamás Magyarbődi táncokat valamint, Bonchidai magyar táncokat pedig Domján Máté tanított az érdeklődőknek. A kicsik számára az oktatás az előtérben folyt. Délután Okoska botocska bábelőadását nézhették meg a Csemete Bábszínház előadásában. Egész nap folyamán interaktív játékokat, valamint 8 féle kézműves foglalkozás várta a gyerekeket.
Hat órától gáláműsorral zárták a programot.
A somorjaiak mellett egyházkarcsai, alsószeli, dunaszerdahelyi, szenci és pozsonyeperjesi gyerekek mintegy háromszázan érezték magukat fantasztikusan.