nedeľa, 22. dec. 2024
obrazokfelvidek

A kiültetett facsemetéket a somorjai ovisok gondozzák majd

3.10.2019, 17:44
felvidek.ma

Amint arról korábban hírt adtunk, szombaton került megrendezésre az első somorjai önkéntes faültetési akció, Kovács Roland városi képviselő kezdeményezésére. A hívó szóra ezúttal mintegy tucatnyi önkéntes reagált.

A hírt a következő internetes portál közölte: felvidek.ma

A bevezetőben első faültetési akcióról írtam, mert, mint kiderült, már tervezik a folytatást.

„Az első faültetési akció jól sikerült, tíz fa került kiültetésre. Az akció teljes mértékben önkéntes volt, mindenki a maga által vásárolt facsemetét ültette el. A csölösztői Abies cég azzal járult hozzá az akció sikeréhez, hogy a karókat, tőzeget ő állta, valamint kölcsönözte saját szerszámait, vizet biztosított és mindent kiszállított a helyszínre. Köszönet érte” – mondta a kezdeményező Kovács Roland.

További információt ITT OLVASHAT.

Copyright © 2024 Šamorínčan