Magyar
Lelkes Júlia az SBK Somorja és a szlovák U20-as női kosárlabda-válogatott erőssége, aki egy hete, április 17-én a somorjai kosarasokkal együtt bronzérmet szerzett a kassai fiatal angyalok legyőzésével. Ráadásul hazai pályán, a Samaria sportcentrumban.
Júlia somorjai születésű, gyerekkora óta a klubban játszik, itt játszott édesanyja és nővére is, a húga pedig jelenleg is a keret tagja. Vele beszélgettünk.
Nagyon simának tűnt mindkét meccs. Tényleg ennyire sima volt?
Belülről azért nem tűnt olyan simának. Főleg az első meccs idegenben volt nehéz, mivel két fontos játékosunk nélkül kellett játszanunk, és eleve nagyon nehéz Kassán nyerni. De szerencsére végül az utolsó negyedben sikerült felülkerekednünk. A második meccs valamivel könnyebb volt, mivel már volt egy győzelem a kezünkben, és eleve hazai környezetben, a szurkolóink előtt játszottunk, sőt itt már az egyik fontos húzóemberünk, Suja Tímea is pályára lepett. Másrészt tudtuk, hogy a kassaiak nem adják fel könnyen és mindenképp nyerni akarnak, ezért minden labdáért meg kellett küzdenünk.
A második negyedben megsérült, onnan kezdve bokavédővel, de talán még nagyobb erőbedobással játszott. Nem félt, hogy rásérül?
Igazából a bokám még az előző héten sérült meg és még azóta sem jött teljesen rendbe. Sajnos nem először van ilyen problémám. De mindenképp segíteni akartam a csapatnak és a játék hevében meg is feledkeztem az egészről. Tudtam, ha aznap nyerünk, akkor lesz időm pihentetni egész nyáron.
Milyen bronzérmesnek lenni?
Nagyon jó érzés. A szezon elején meg csak egy távoli cél volt, amiben még nem is hittem igazából, de végül sikerült és nagyon büszke vagyok a csapatunkra.
Hogy ünnepeltek?
Természetesen muszáj volt megünnepelnünk ezt a fantasztikus győzelmet. Pozsonyban, az egyik csapattársam lakásán koccintottunk, majd bementünk a városba, s hajnalig táncoltunk.
Mennyi szabadidőt kaptak? Mikor kezdődik a bajnokság?
Még nem tudom pontosan, hogy lesz, de általában augusztus elején szoktunk elkezdeni a felkészülést. Ami pedig a bajnokság kezdetét illeti, még nincs meg a pontos sorsolás, de szerintem szeptember vége felé kezdünk.
A somorjai kosárlabdaklub híres az utánpótlás-neveléséről. Hogy emlékszik vissza az első kosaras éveire?
Az igazat megvallva nem is emlékszem már, hogy mikor kezdtem rendesen kosarazni. Azt viszont mesélték, hogy mindig ott futkároztam, amikor Kriszta nővérem edzett. Ott dobáltam a szélső palánk alatt és eljártam velük meccsekre is. Aztán olyan 6-7 évesen kezdtem én is edzésekre járni és azóta is járok.
Ki volt az első edzője?
Egy darabig nem volt saját korosztályunk, így az idősebbekkel edzettünk, ekkor egy ideig az anyu is edzett, majd Diósi tanár úrral kezdtünk edzeni. Akkor kezdett a csaptunk igazán fejlődni, s a táblázat legvégéről sikerült a korosztály élmezőnyébe jutnunk.
Mikor döntötte el, hogy kosaras lesz és miért pont a kosár?
A testvérem és édesanyám miatt választottam a kosarat, ez biztos, mivel mindketten kosaraztak. Jártam zeneiskolába, furulyára, úgy 4-5 évig, aztán rajzra is, amit nagyon szerettem, de aztán az idő hiánya miatt választanom kellett, az előbb említettek és a kosár között és én a kosarat választottam.
Diósi Albert egy edzőlegenda Somorján. Hosszú évek óta edzi a kosarasokat, s az utóbbi két évben újra a felnőtt csapat egyik edzője, akivel idén bronzérmet szereztek. Milyen a viszonyuk? S milyen edző?
Diósi Albert kiskorom óta végigkíséri a karrieremet, hiszen szinte a kezdetektől ő volt az edzőm és nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki. Szerintem, ha ő nem lett volna, akkor biztos, hogy ma nem játszanék extraligát. Nagyon ért ahhoz, amit csinál, szereti és érti a kosárlabdát. Ő is egy olyan edző, akinek meg kell szokni a stílusát, és tudni kell, hogyan álljunk hozzá, de azért mindent meg lehet beszélni vele. Szóval jó a kapcsolatunk.
Mit üzen azoknak, akik sikeres sportolók, esetleg kimondottan kosarasok szeretnének lenni?
Mit mondhatnék? Eddzenek sokat, tartsanak ki. Nem szabad feladni, ez a legfontosabb! Ha van olyan időszak, amikor hússzor elmondod magadnak, hogy abba akarod hagyni, akkor mégse hagyd abba, és akkor sikeres lehetsz.
Meg szeretném a köszönni a szüleimnek, akik nagyon sokat tesznek Somorján a kosárlabdáért, és engem is mindig támogattak. A csapattársaimnak, hiszen a csapatsportban nagyon fontos, hogy kikkel vagy együtt, s akikkel sok mindenen keresztülmentünk már, jó és rossz dolgokon egyaránt. Edzőimnek és a somorjai nézőknek, szurkolóknak, hogy mindig eljárnak és szurkolnak nekünk, akár rosszul, akár jól játszunk. S köszönöm barátomnak, Tibinek, aki kibírja velem, ha éppen nem úgy sikerül egy meccs, vagy vizsgáim vannak. Sokat segít nekem, ha épp rossz kedvem van.