nedeľa, 6. okt. 2024
skolka_hu

Jövőre készül el a Gazdasori óvoda Somorján

18.10.2018, 06:24
ujszo.com

Ebben az évben már nem kerül sor a Gazdasori óvoda felújítására Somorján. Az elhúzódott, hosszadalmas közbeszerzési eljárások miatt a kivitelezők kifutottak az időből, így a munkálatoknak majd csak a jövő év tavaszán foghatnak neki.

Egy sikeres európai úniós pályázat során több min 350 ezer eurós vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a város, amit az említett óvoda felújítására fordít. A felújítás teljes költségvetése 600 ezer euró körül van a hiányzó több mint 220 ezer eurót a város saját költségvetéséből fedezi. A felújítás nemcsak az épület felújítását fedezi, hanem az épület műszaki és tárgyi felszerelésének a bővítését is. A felújítás után, 64 óvodás számára lesz itt hely.

Mivel a tervezettel ellentétben, nem sikerült a nyár folyamán elkezdeni a munkálatokat, az óvodások kihelyezett tantermekben kezdték meg a tanévet. Az egyik osztály a Matica slovenská székházában a másikat pedig a Kukkónia szabadidőközpontban nyitották meg szeptember elején, a gyerekek étkezését más helyi óvodák konyháiról szállítják.

Nem kevés munkába került az ideiglenes tantermek kialakítása és megfelelő felszerelése, hogy a gyerekek ne szenvedjenek semmiben hiányt és megfelelő körülmények közt folytatódjon a nevelői munka. Zuzana Minarechová, az óvoda igazgatónője előre tájékoztatta a szülőket a tervekről és a költözésről is. (samorin.sk, sk)

Copyright © 2024 Šamorínčan