nedeľa, 6. okt. 2024
leg

Parkoló épül a Lég-Kolónia állomásnál

17.10.2018, 06:00
ujszo.com

Száz férőhelyes parkoló épül Légen. Szinte már tarthatatlan volt a helyzet a légi vasútállomás melletti parkolóban, amely tulajdonképpen csak egy, az állomás épületéhez vezető szűk utca.

A naponta Pozsonyba ingázók autói, más lehetőség híján, gyakran az utcában álló házak kapuját elállva parkoltak reggeltől estig, elég sok bosszúságot okozva az ott lakóknak. „Gyakoriak voltak a konfliktusok, volt olyan is, hogy az egyik lakos egész nap nem tudott kijönni az udvarból, mert a kapuját eltorlaszolták az ott parkoló autók. Nemcsak légiekről van szó, hiszen ezt a vasútállomást használják a Sárrétről, Sárosfáról, Macházáról valamint Tárnokról Pozsonyba ingázók is.” – nyilatkozta lapunknak Szitási Ferenc polgármester.

Télen a hóeltakarítás is gondot okozott, mert a hóeke nem fért el a két oldalon parkoló autók közt. A parkoló alatti 22 áras telek a vasút tulajdonában van, a község jutányos áron bérleti szerződést kötött a vállalattal, a legalacsonyabb bérleti díjat fizetik, amit a törvény engedélyez, évente 300 eurót. „Reményeink szerint a következendő 4–5 évben elég lesz a most élülő közel száz parkolóhely. A környező községekkel összefogva, több helyi vállalkozó és szponzorok segítségével hamarosan el is készül” – zárta a polgármester.

 

Copyright © 2024 Šamorínčan