nedeľa, 22. dec. 2024
futbal_hu

Utolsó előtti helyen az STK Somorja

26.9.2018, 05:52
felvidek.ma

Újabb vereséget szenvedett a somorjai csapat. Nem megy a foci idén a kék-fehéreknek, hiszen már a negyedik vereségüket szenvedték el egymás után. A II. liga 10. fordulójában a Lokomotív Kassa otthonában kaptak ki a csallóköziek, így az STK Somorja lecsúszott az utolsó előtti helyre.

Nem tarthatott a csapattal keletre a sérült Ľubomír Mezovský, viszont a csapatkapitány Vladimir Pončák már a fiúkkal utazhatott Kassára. A pályán kevés foci, de annál több és keményebb küzdelem zajlott, kevés volt a szép, folyamatos akció. A hazai Lokomotív aktívabb és magabiztosabb volt és az 50. percben megszerezte a vezetést, mint kiderült, a találkozó egyetlen győztes gólját is egyben. Pavúk megnyerte a fejpárbajt és Jano pontosan célzott.

A vendég somorjaiak igyekeztek legalább egy gólt rúgni, mely most pontot jelentett volna a kék-fehéreknek, de nem sok vizet zavartak, ráadásul már 273 perce nem szereztek gólt. A csapat múlt héten otthon kapott egy laza négyest Poprádtól (0:4), előtte Szakolcáról tért haza pont nélkül (2:0), egy héttel azelőtt pedig otthon kapott ki 1:2-re a sároseperjesi Tatrantól. A csapat legutóbb Besztercebányán tudott pontot szerezni (1:1), még augusztus 25-én!

Ideje lesz ébresztőt fújni Somorján, mert ha így folytatja a kék-fehér csapat – bár még messze a vége -, könnyen a harmadik ligában találhatja magát.

Lokomotív Kassa – STK Somorja 1:0 (0:0)

Góllövő: 50. Jano

Sárga: Mihálik, Hovančík – Šmehyl, Čunta, Violaň

Játékvezető: Papuča

Nézőszám: 350

STK Somorja: Hajdúch – Marič-Bjekič, Pončák, Štrbák, Čunta – Knotek (73. Viola), Németh (81. Sabler) – Šmehyl, Pato, Euller – Peu.

 

 

Copyright © 2024 Šamorínčan