sobota, 5. okt. 2024
Hruska

Melyik sorozat szakad meg szombaton Somorján?

3.8.2018, 18:17
Szilvássy József
Őry Tibor

Izgalmasnak igérkezik a II.labdarúgó liga harmadik fordulójának egyik mérkőzése, amelyen az STK Fluminense Somorja fogadja a Partizán Bardejov együttesét. A találkozó szombat délután ötkor kezdődik a pomléi stadionban.

A hazai  szurkolók közül többen némi aggodalommal várják a mai összecsapást. „Tavaly ugyancsak a tőketerebesieket győztük le az őszi bajnoki nyitányon, akár csak két hete. Egy éve azután zsinórban öt vereség következett. Nagyon jó lenne, ha idén nem ismétlődne meg ez a rossz sorozat“ -- adott hangot érzelmeiknek Markotán Lajos. Almásy Gyula hozzátette: „Interneten többször is megnéztem a Liptószentmiklós elleni múlt szombati bajnoki meccsünket. Hiába játszottunk csaknem végig mezőnyfölényben, amely meddő volt, mert csak terelgettük a labdát, játékunkban nem volt átütő erő . A liptóiak egy gyors ellentámadással és két védelmi hibánkból kivégeztek bennünket. Ha nem változtatunk ezen az öreguras  stílusunkon, akkor bizony megismétlődhet a tavalyi kudarcsorozatunk“ -- vélekedett az egykori kiváló hazai középhátvéd.

Csölle Roland sokkal derűlátóbb: „ Remélem, a Tátra alatti halvány teljesítményünk csak egyszeri kisiklás volt. Azóta az edzőink főleg az ellenfél pontrógásainak elhárítását, vagyis a jó helyezkedést gyakoroltatják játékosainkkal. Talán már az újonc bvraziljaink is megszokják a kemény harcmodost, amivel odaha aligha találkoztak. Egyébként a bártfai csapattól idáig még pontot sem veszítettünk. Jó lenne, ha ez a kedvező hagyományunk  nem törne meg“ -- nyilatkozta a csapatvezető.

Fogadkozik a végre teljesen felépült Jabub Čunta is. A pozsonyi születésű bal lábas védő 18 évesen, Szenyicén mutatkozott be a Fortuna ligában, aztán  a Cracovia Krakow szemet vetett rá. Lengyelországban súlyos sérülést szenvedett, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottak vele. Igy került tavaly ősszel Somorjára. “Alaposan kielemeztük múlt heti vereségünk okait, levontuk a tanulságokat. Most már a  soron következő mérkőzésre összpontosítsunk. Idén nagyon szoros a mezőny, ezért főleg idehaza nem veszíthetünk pontokat. Megyünk, hajtunk tovább, ezt minden társam nevében megigérhetem. Szeretnénk kellemes élményeket szerzni szurkolóinknak, kiengesztelni őket múlt heti sikertelenségünkért” -- hangsúlyozta a hátvédként és középpályásként is bevethető játékos., aki szombaton a vírusos megbetegédéséből lábadozó Fujak posztján játszik majd.

Gondban van Jozef Daňko a vendégcsapat vezetőedzője is. „Nálunk is nagy volt a j9vés-menés, kicserélődött a teljes védelmünk. Nem egyszerű feladat a hazai, valamint a lengyel, ukrán és afrikai játékosainkat egységes csapattá kovácsolni. A zsolnai fakó ellen hiába rúgtünk négy gólt, mert hatot kaptunk. Egy hete a Komárom ellen már szervezettebben fociztunk. Kissé tartok a szombaton várható rekkenő hőségtől is, amelyhez védenceim nincsenek hozzászokva. Tudom, hogy bajnokin még sosem nyertünk Felső-Csallóközben, de minden sorozatnak egyszer végeszakad. A mi kedvezőtlen mérlegünknek is. Ezért is küzdünk vendégként -- közölte a szakvezető,akit egykor a Tatran Prešov játékosaként ismert meg a közvélemény.

Hruska

A szélvészgyors Eueller (fehér mezben) ma is villogni szeretne.

(Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Šamorínčan