sobota, 5. okt. 2024
stk2

Focicsodára készülnek a Pomléban

20.7.2018, 17:16
Szilvássy József
Őry Tibor

Akár csak tavaly, ezúttal is a Slavoj Trebišovval játsza az STK Fluminense Somorja első hazai bajnoki mérkőzését a II.labdarúgó liga őszi nyitányán. Az izgalmasnak igérkező találkozó szombaton délután fél hatkor kezdődik a pomléi stadionban.

Árgus szemmel figyeli a somorjai játékosok csütörtöki  edzését Kucka Árpád. „Már megnyugodtam, de három héttel ezelőtt bizony idegeskedtem azon, hogy milyen csapatunk lesz, mert akkor  hatan-heten lézengtek a pályán. Aztán szállingózni kezdtek a brazilok és a hazai próbajátékosok, mára talán már összeállt a keretünk. Remélem, elég ütős lesz, mert a mezőny még erősebb, mint tavaly“ -- vélekedett a hazai törzsszurkoló. Mindeközben Gustavo Leal, a tavasszal sikeres brazil edző angolul és portugálul vezényli a pörgős gyakorlatokat.

A kispadról Sanjin Alagić szemlélődik, akit e héten neveztek ki az STK vezető edzőjévé. Reggel  érkezett meg a bécsi repülőtérről. „Marco Manso sportigazgató szemelt ki  erre a tisztségre. Keveset tudok leendő csapatomról, abban viszont biztos vagyok, hogy barátom, Gustavo kiváló edző, most is biztosan alapos munkát végez” -- közli a 41 éves szakember, aki idáig az FK Szarajevo és Bosznia-Hercegovina  U21-es válogatottjának pályaedzője volt. „Támadó szellemű, látványos és eredményes focit játszó csapatot szeretnék összekovácsolni” -- válaszolta. Következő kérdésemre elmosolyodott: „Nem vagyok varázsló. Ha ez már szombaton részben sikerülne, az kisebb szakmai csoda lenne és a barátom érdeme.  Ami azért nem lehetetlen” -- szögezte le.

Derűlátó Csölle Roland is: „Profi szellemű a keret, olyan játékosok alkotják, akik a nyári szünetben sem lazsáltak és képesek hamar  beilleszkedni abba a játékrendszerbe, amit a brazil szakvezető szorgalmaz. Ezt igazolják a jó hangulatú edzések. Remélhetően  a szombati meccs is, amelyen a korábbi gondok ellenére győzelmet és sok szurkolót várok, akik nyilván kiváncsiak a brazil és hazai erősítésekkel felálló csapatunkra” -- nyilatkozta a csapatvezető.

Telefonos megkeresésünkre Karol Kisel, a tőketerebesiek edzője elmondta: „Heten távoztak, de ugyanannyian érkeztek a nyáron. Megfiatalodott a csapatunk. Leginkább Mattúš Lorinčák visszatérésének örülök. Ő legutóbb a Lokomotiv Leipzig színeiben 26 találatával a német harmadik vonal gólkirálya lett. A szezon elején járunk, átalakultak vetélytársaink is, ezért nincs értelme még esélyeket latolgatni. Ezért csak annyit mondok, hogy ha már ilyen hosszú utat teszünk meg Somorjára, akkor onnan nem szeretnénk üres kézzel távozni” -- jelentett ki az ismert szakember.

 

matheus_pato

Matheus Pato súlyos sérüléseiből felépülve  úgy hiszi, hogy nem hagyta otthon a góllövő cipőit

Fotó: Fluminense FC

Copyright © 2024 Šamorínčan