Somorján vitatták meg a felvidéki magyarság elmúlt 100 évét

Helyzetjelentés a szlovákiai magyar közösségről címmel rendezett konferenciát a Fórum Kisebbségkutató Intézet, melyet annak székhelyén, Somorján tartottak. A Helyünk Európában – Kihívások, stratégiák alcímet viselő tudományos konferencia a magyar nemzet Csehszlovákiához csatolt közössége – amely 1993 óta szlovákiai állami kötelékben él -, fennállásának 100. évfordulójához közeledve arra kereste a választ, hol tartunk száz év után, milyenek a lehetőségeink, milyen távlatok nyílnak előttünk.

A konferenciát szervezők szerint az 1918-tól eltelt száz év ugyanis nem csupán tiszteletet ébreszt, de nyílt párbeszédre és közös gondolkodásra is kötelezi a felvidéki/szlovákiai értelmiséget.

Ezekkel a gondolatokkal kezdte Simon Attila, a Fórum Intézet igazgatója is, majd jelezte, hogy a közös gondolkodást ősszel szeretnék folytatni, egy második konferenciával, mely a felvidéki magyar közösség belső világával, a társadalmi csoportokkal, gazdasági helyzettel, egyéb kérdésekkel foglalkozna. Szerinte kell, hogy tudjunk higgadt szakmai párbeszédet folytatni. A mostani és az őszi konferenciáról reprezentatív közösségi kiadványt terveznek annak érzékeltetésére, hogy mit gondol a felvidéki magyarság magáról. S mivel jövőre lenne 60 éves Tóth Károly, a kötetet az ő tiszteletére jelentetnék meg.

A konferencia első blokkját Bukovszky László kormánybiztos vezette. Az első előadás Simon Attiláé volt, a következő címmel: Helyünk és lehetőségeink az első száz évben.

A Fórum Intézet igazgatója szerint azt a kérdést kell feltenni, hogy ezekben az időszakokban mennyire volt autonóm a szlovák közösség, mennyire tudott dönteni saját sorsáról? Egyben azt a választ adta, hogy 1918 és 1938 között és 1989 után tekinthető úgy, hogy saját dolgainkról magunk dönthettünk, s hogy a legrosszabb helyzet 1948 és 1989 között volt, mivel akkor a rendszer jellegével nem fért össze a párton belüli más – esetünkben magyar – vélemény.

Ezután Fiala-Butora János következett Nyelvi jogok a nemzetközi kisebbségi jogi rendszer és a szlovák jogrend útvesztőjében – van kiút a zsákutcából című előadásával. A nagy tudású jogász a következő kérdéseket tette fel. Megfelelő keret-e a nemzetközi kisebbségi jogi rendszer a szlovákiai magyarok érdekképviseleti céljainak és stratégiájának meghatározásához? Ha nem, mi lenne a megfelelő keret?

Fiala-Butora azt a kérdést is felvetette, van-e olyan jogi megoldás, amely garantálná a szlovákiai magyarok egyenlőségét, megvédené a diszkriminációtól és az asszimilációtól? Erre a válasz pedig az, hogy egyértelműen van, mégpedig Finnországban, Dél-Tirolban, Belgiumban, Katalóniában, Québecben.

Ezután a hazai politikai „elit” egyik sokat hangoztatott mondását idézte, miszerint: „Alapvetően megfelelőek a törvény adta jogok, csak az emberek nem élnek velük kellőképpen. Magyarul előrelépés helyett az áldozatokat hibáztatják. Ebben a kontextusban tette fel aztán azt a kérdést, hogy ha az emberek nem tudnak élni ezekkel a jogokkal, akkor min változtassunk, az embereken vagy a törvényeken?

Folyamatszabályozás, mint transzszuverén nemzetépítés? A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 2010 után címmel tartott előadást Bárdi Nándor, aki a budapesti látószöget vázolta, miszerint nincs erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, magyarországi magyar ügy, csak Kárpát-medencei magyar ügy van. A centrális erőtér hosszú távú víziója Bárdi szerint a magyar nemzeti politika, mely a szomszédságpolitikában felülírhatja a kisebbségi kérdést. A magyarországi politikai közösség kiterjesztésében a külhoni magyar elit leértékelődik, csak a budapesti kormányzatok magyarságpolitikájában lehet fontos szerepe. Bárdi nem biztos abban, hogy a külhoni magyarok szavazati joga hozzásegíti a határon túli magyarokat ahhoz, hogy szülőföldjükön boldoguljanak. Azzal érvel, hogy sokan magyar útlevéllel lepnek ki a munkaerőpiacra (Erdély, Kárpátalja), ráadásul a Kárpátalján végzett diákok 75, a Vajdaságban végzettek 85 százaléka tanul tovább az anyaországban.

Az Öllös László vezette második blokk második előadása Kántor Zoltáné, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Igazgatójáé volt, a következő címmel Nemzetpolitika és kisebbségi közösségépítés: konvergencia és divergencia.

Kántor először definiálta a nemzetpolitikát, mely szerinte a magyar állam külhoni – szomszédos országbeli és a világ más országaiban élő – magyarokra vonatkozó politikája, amely a magyar állam és a külhoni magyar egyének, valamint közösségek identitásőrzésére, a magyar identitás továbbadására irányul. Előadása végén pedig felsorolta a nemzetpolitika hosszú távú céljait. Ilyen például az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár, a nemzetpolitikára fordított támogatások megsokszorozásának folytatása, hogy több gyerek kezdjen el magyar óvodába és iskolába járni a Kárpát-medencében, a magyar közösségek identitásának erősítése, hogy nőjön a magyarság kezében összpontosuló vagyon, s hogy több gyermek szülessen a magyar családokban, s lehetőleg ne vegyes házasságban.

Átvett cikk, teljes cikk itt.