štvrtok, 3. okt. 2024
kajak

Kettős somorjai siker a 2017-es kajak-kenu díjátadó gálán

29.1.2018, 07:10
felvidek.ma

A somorjai Zalka Csaba és edzője, Vass Géza is első lett kategóriájában a pozsonyi Gate One szálloda konferenciatermében megtartott, „Az év kajak-kenu sportolója” díjátadón, melyen a szlovák kajak-kenu sport tavalyi eredményeit értékelték.

Így miután decemberben Zalka Csaba nyerte el a somorjai év sportolója díjat, néhányan titokban reménykedtek abban, hogy a fiatal sportoló országos viszonylatban is nyerhet.

Ez az eredmény bizony egy komoly sportsikernek számít, mely a somorjai klub munkáját dicséri, hiszen szerdán este a gála közönsége kétszer is somorjai győztesnek tapsolhatott.

„Először értékelték ki egyszerre a vadvízi és a síkvízi versenyek eredményeit és első alkalommal sikerült elérni, hogy a legjobb junior versenyző és a legjobb edző is somorjai lett. Ez óriási siker városunk és a klub számára.

Épp arról beszéltünk Vass Gézával, hogy ő 16, én pedig közel 20 éve vesszük ki részünket a klub munkájából, s munkánk gyümölcse az utóbbi években kezd beérni. Nagyon örülök az eredménynek, ez a munka sok idegeskedéssel, ugyanakkor persze sok örömmel is jár, s ilyenkor, amikor visszatekintünk az elvégzett feladatokra, elmondhatjuk, hogy megérte, van értelme az ilyenfajta társadalmi munkának is” ‒ nyilatkozta portálunknak Tóth Imre, a somorjai Kajak-kenu Klub elnöke, MKP-s önkormányzati képviselő.

Vass Géza is örült a kettős sikernek, aki 16 éve neveli a somorjai kajakozókat, s az utóbbi években olyan sportolók edzettek az irányítása alatt, mint Linka Tibor, Jakubík Gábor és Zalka Csaba… Ez bizony nem akármilyen névsor.

Átvett cikk, teljes cikk itt.

 

Copyright © 2024 Šamorínčan