streda, 2. okt. 2024
Ilyen már rég nem volt Somorján!

Ilyen már rég nem volt Somorján!

1.9.2017, 09:02
Szilvássy József
Őry Tibor

Szombat délután öttől ismét otthon játszik az STK Fluminense Somorja, amely a listavezető zsolnai csikócsapatot fogadja a II.labdarúgóliga 6.fordulójában.

A felső-csallóközi csapat rossz idénykezdése, még inkább a kiábrándító játéka miatt elégedetlenkednek a helyi szurkolók. „Nem is emlékszem arra, mikor fordult elő, hogy hazai bajnoki találkozón nem mi voltunk  az esélyesek. Márpedig most ez a helyzet, hiszen a zsolnai fiatalok kitömték a Komáromot (8:1), legyőzték az élvonalba igyekvő Szakolcát is (2:0). Már tizenkét pontot húztak be, mi meg csak hármat. A papírforma szerint ma is nekik áll a zászló!“ -- vélekedett Kohus János. „Egyszer minden rossz sorozat véget ér, remélem, most szombaton a mienk is.“ -- vágta rá Vízy Antal.

Némi derűlátást éreztem  Csölle Roland hangjában is: „Horváth Csaba már felépült, újra edzésbe állt, talán már játszhat. Tapasztalatára, főleg a fejjátékára nagy szükségünk van. Miként az egész csapat formajavulására is“ -- szögezte le a csapatvezető. Mikka Lönnström továbbra is türelmet kér, mert szerinte idő kell ahhoz, amig az új brazil játékosok és a hazai együttesekből igazolt erősítések összeszoknak. „ Sajnos, a négy vereség és főleg a sok kihagyott gólhelyzet nyomot hagyott védenceim önbizalmán is. De csak kemény munkával, egymást segítve juthatunk ki abból a gödörből, ahova lecsúsztunk“ -- nyilatkozta a hazaiak finn edzője. Akivel értesüléseink szerint a Fluminense tulajdonosai telefonon hosszasan elbeszélgettek a sorozatos kudarc okairól. Úgy tudjuk, hogy megérkezik Marco Manso a brazilok nemzetközi sportigazgatója is. A saját szemével szeretne meggyőződni, mennyire helytállóak az általuk kinevezett szakvezető érvei és magyarázkodásai. Zsolnai kollégája, Jaroslav Kentoš sokkal kedvezőbb helyzetben van: „Fiatal csapatom élvezi a játékot, igazi örömfocit produkálnak, mielőbb az első csapatba akarnak kerülni. Ezért hajtanak majd Somorján is“ -- tájékoztatott a neves szakember.

A hazai  szurkolók egyébként vasárnap sem maradnak vonzó bajnoki találkozó nélkül, Fél 11-kor Tejfalun a Straka Gábor vezette, fakónak aligha nevezhető, kiváló rajtot vett somorjai B csapat az ugyancsak veretlen Alistállal csap össze, a VII.liga rangadóján. (Sz.J.)

 

Horváth Csaba

A felépült Horváth Csaba vezetheti újra a pályára -- és a győzelemre -- csapatunkat(Őry Tibor felvétele)

Copyright © 2024 Šamorínčan